22. rész

Hali! Itt is van a 22. rész :) Most már tudom körülbelül merre tart a sztori, így talán gyorsabban tudom hozni az új részeket. A szünet maradék idejében tervezem, hogy előre megírok pár részt, hogy kicsit megnyugodhassak:D
Egyébként kellemes húsvétot (és április elsejét xD) és sok csokit ^^:D
Na jó olvasást, nem is húzom tovább az időtök:))

- SIMPLE PLAN! SIMPLE PLAN! SIMPLE PLAN! - zengett a nézőtér a banda nevétől. Itt vannak a srácok, több ezer koncert után, több milliárd hűséges rajongóval és most a híres koncertjeik egyikén voltunk. Én a backstageben álltam Alex pedig valamerre erre rendezkedett. A srácok kiszabadultak az öltözőből és a színpad felé tartottak ahogy mindegyikőjükkel lepacsiztam, de amikor ahhoz a különleges személyhez értem körülnéztem és megcsókoltam őt hosszasan, minden szó nélkül.
- Pierre gyere, kezdünk! - szakított minket félbe David, de egy utolsó puszit még megosztottam Pierrel, amit valószínűleg nem kellett volna.
- Ti meg..? - figyeltünk fel Alex ideges hangjára - Nem meg mondtam pár éve, hogy nem akarlak titeket együtt látni?! - próbált minket elszakítani egymástól de Pierre szorosan magához ölelt. Hirtelen újságírók vettek minket körül.
- Mióta tart? - nyomták az arcunkba a kamerát.
- Megkérted már a kezét?
- Mi lesz a baba neve?
- Én.. én... - dadogtam félénken, Pierre ettől még jobban magához szorított. A firkászok pedig csak jobban közeledtek felénk...
- ELÉG! - ültem fel könnyezve Pierre mellkasáról majd a tenyereimbe temettem a fejem és hangos zokogásba kezdtem.
- Mi a baj bébi? - ölelt magához hátulról szorosan Pierre, de én nem válaszoltam. Egyrészt mert ez még jobban az álomra (ami inkább rémálomnak nevezhető) emlékeztetett, másrészt pedig még mindig a hatása alatt voltam.
- Shhh, itt vagyok - súgta a fülembe álmosan majd a nyakamat kezdte csókolgatni vigasztalóan - Rosszat álmodtál? - kérdezte lágyan.
Válaszadásképpen csak bólogattam, nem tudtam abbahagyni a sírást. A vállamba temette a fejét ahogy az ölébe ültetett, hogy még inkább biztonságban érezzem magam.
- Alex felfedett minket egy koncert előtt és hirte.. hirtelen firkászok kerültek elő aztán kérdez...gettek és körbe vettek, nem tudtunk szabadulni - szipogtam majd maga felé fordított.
- Abbey - szólított gyengéden a nevemen - nem történt meg és nem is fog! - puszilta meg a homlokom.
- De annyira valós volt és úgy megijedtem! - fordultam felé, hogy át tudjam ölelni.
- Itt vagyok és nincs semmi baj, Alex nem tud semmit a média meg főleg nem - vigasztalt továbbra is.
- Sajnálom - motyogtam a tarkójába.
- Még is mit? - bújt ki az ölelésemből és kérdőn nézett rám.
- Hogy felkeltettelek - törölgettem a szemem a csuklóm hátuljával, de elemelte és a saját ujjaival tüntette el a könnyeket.
- Már ébren voltam, csak jó volt nézni ahogy alszol - puszilta meg az arcom - Mellesleg most aludtunk először együtt.. - mutatott rá a lényegre.
- És tényleg - esett le, majd akaratlanul is elmosolyodtam azon, hogy hogy áll a haja alvás után. Emiatt kisebb kuncogás tört ki belőlem.
- Mi az? - nézett értetlenül, de ő is mosolygott. A frizurájára mutattam, amire beletúrt és párszor végighúzta rajta a kezét - Ilyen amikor nem állítom be.. tudom borzalmas.. - vigyorgott ő is.
- Dehogy! - nevettem még mindig majd beletúrtam én is a szétálló hajába és a szemeibe néztem - Egész szexi - vigyorogtam, majd drámaian megrázta a haját és visszanézett a szemeibe, amire mindketten ismét felröhögtünk.
- Nem merek benyitni - hallottam "suttogást" az ajtó túloldaláról.
- Ajj, engedj már ide! Biztos nem dugnak - nyitott be Jenna majd amikor meglátta, hogy Pierre ölében ülök, vele szembe fordulva (azaz a fejem már az ajtó irányába mutatott) inkább visszacsukta. Mindenki nevetni kezdett, én pedig felálltam a helyemről és kinyitottam az ajtót, hogy meglássam a földön fetrengő Davidet és a lesokkolt Jennát.
- Jó reggelt - támaszkodtam neki vigyorogva az ajtófélfának.
- Megmondtam - porolta le magát David.
- Szóval mi ez a kellemes ébresztő? - tértem a tárgyra.
- Már ébren voltatok.. - nevetett Jenna - Egyébként csak Alex parázik már megint, nekem küldött nyolcvanezer üzit - mutatta a telefonját Jenna. Alex basszus! Nem is tudja, hogy itt aludtam.. de nem is fogja!
- Istenem - sóhajtottam - Mit mondtál neki?
- Semmit, gondoltam meg kéne veled beszélni valamit előtte - mondta Jenna miközben megjelent mögöttem Pierre is.
- Hát ak..- szakított félbe egy telefonhívás. A képernyőre pillantottam, pedig jól tudtam, hogy a bátyám nevét fogom megtalálni - Alex..
- Vedd fel! - "parancsolták" mindhárman, amire megnyomtam a zöld gombot.
- Végre, hogy felvetted Jenna! - szólt bele a telefonba idegesen Alex.. csak úgy mint a rémálomban - Hol voltatok éjjel és hol vagytok most?!
- Nyugi már! - nyugtattam Alexet - Abbey vagyok és nem kéne ennyire pánikolnod! Egy barátomnál aludtam mert kidőltem a tegnapi buli után - válaszoltam neki lassan, hogy közben át tudjam gondolni jó-e ez így.. de hát nem tudok jól hazudni. Különben meg ez már nem egészséges aggódás tőle.
- Milyen barátodnál?
- Úgy sem ismered! - válaszoltam gyorsan, hátha ejtjük a témát.
- Honnan veszed? Menedzser vagyok, több embert ismerek, mint hinnéd - érvelt.
Uhh, kit kéne mondanom? A srácokat nem, mert akkor gyanúba keverem magunkat. De kit ismerek itt még Miamiban? Pete nem jó, mert... mert nem és kész! De még is muszáj valakit mondanom.
- Pete-nél - vágtam rá miután eszembe jutott. A barátaim kérdően néztek rám, de mindenki más okból. David nem tudta kiről beszélek, Pierre túlságosan jól tudta, Jenna meg annál is jobban.
- Vele jártál egy gimibe, nem? - kérdezgetett tovább. Ki ő, az apám?? Ezt már megvitattuk vele és még egyszer nem fogom.
-Igen, de most megyek mert Jennával vásárolni tartottunk, szia -nyomtam ki a telefont mérgesen. Egyszerűen kiakaszt, hogy mostanában ilyen. Amíg a srácokkal nem találkoztunk sokkal lazább volt, mint egy igazi báty, most pedig inkább apáskodik felettem.
- Azt hiszem mennünk kell.. - néztem Jennáékra egy sóhaj kíséretével.
 Összeszedtem a cuccaim (igazából ugyanabban a ruhában voltam, mint tegnap úgyhogy hazaérés után terveztem egy zuhanyt meg átöltözést), elköszöntünk a srácoktól és haza indultunk.

Alex szemszöge:
- Csá.. - raktam vissza a zsebembe mérgesen a telefont majd ismét a tv képernyőjére bámultam de nem igazán koncentráltam a meccsre. Miért kell ennyire tennie fejét, hogy milyen nagy lány már?! Még mindig nem tud vigyázni magára, ha tudna akkor annó nem jött volna össze Pierrel se. Első perctől fogva játszott vele a srác, ő meg bevette, még jó hogy itt voltam felvilágosítani. Remélem ez a Pete gyerek akit régebb óta ismer, nem okoz majd neki csalódást. Na igen "kidőlt nála a buli után"... el is hiszem! Azért nem vagyok olyan gyökér, hogy ne jöjjek rá arra, hogy lefeküdtek. Féltem Abbey-t, de Pete-ben jobban bízok, mint Pierre-ben. Ő is szimpatikus srác, sőt egész jó arc, de valami oknál fogva még se akarom Abbey közelében látni.
Csengő hangja zökkentett ki a gondolatvilágomból.
- Helló.. - állt velem szemben egy fekete hajú ismerős srác - Te Abbey bátyja vagy Alex, igaz? Régebben találkoztunk amikor átjárkáltam a húgodhoz. Lehet emlékszel rám, én Pete vagyok - nyújtotta a karját. Pont jókor barátom.. pont jókor...
- Már hogy ne emlékeznék rád haver? - fogtam vele kezet barátságosan - Beléd volt fülig szerelmes a húgom - upsz, már úgy is mindegy.
- Jah - nézett szégyenlősen. Ideje megismernem a húgom pasiját..
- Abbey nincs még itt, de gyere be - invitáltam be a házba - Szereted a focit?
- Néha szoktam..
- Akkor ülj le amíg nem jön a húgom, azt mondta vásárolnak Jennával.. egyébként őt is ismered igaz? - kérdeztem rá az eredeti mondatom megszakítva, amire bólogatott - Itt van sör - nyomtam a kezébe egy üveget. Nem izgatott, hogy szereti-e vagy nem, a lényeg, hogy tudni akarom mit akar pontosan Abbey-től..
- Kösz - mosolygott majd mindketten leültünk a kanapéra és néztük a meccset.
- Neked tetszik Abbey? - fordultam felé hirtelen. A diszkréció nem tartozott jelenleg a szükséges szókincsembe.
- Öhm.. ja igazából azért jöttem - vallotta be. Épp akartam tőle kérdezni valami fontosat, de akkor..
- GÓL! - üvöltöttük mindketten.
- Te is a Chelsea-nak szurkolsz? - fordultam felé ledöbbenve.
- Jaja, apámtól öröklődött - válaszolt vállat vonva. Egy pont Pete-nek..

Abbey szemszöge:
- Beszélni fogok vele erről megint.. de előtte lezuhanyzok - mondtam Jennának majd kinyitottam a bejárati ajtót, de lefagytam a küszöbön.
- Rooney-nál a labda.. - kommentált a sportközvetítő a tévéből, előtte pedig a kanapén Alex és.. Pete?!!