2013. március 2., szombat

17. rész

Sziasztok!:D
Nos, ahogy ígértem még a héten rakok fel frisset és itt is van a 17. rész :D Egy barátom nélkül nem nem hozhattam volna ilyen "hamar" új részt, úgy hogy bár már külön is megköszöntem az illetőnek, úgy érzem ez nem maradhat el innen se!:D Köszönöm Mesi!! :))
Jó olvasást :D



Kialudtan keltem ki az ágyamból, ami nem vall rám, de a tegnapi nap után talán érthető a változás. Elvégeztem a szokásos reggeli rutinom majd boldogan lesétáltam a konyhába. Még senki se volt ébren, így gondoltam csinálok reggelit, ezzel is megköszönve Lisának a nyitottságát a két fiúval szemben. Dalolászva fordítottam másik oldalára a palacsintát a levegőben, nem ment ki a fejemből Pierre csókja.. valami fantasztikus! Hiányzik is, de délután találkozni fogunk ismét, úgyhogy nem kell sokat várnom! A boldogság szintem eléri a maximumot, rég voltam ennyire feldobva. Kávét is készítettem a ház összes lakójának, tudom hogy mindannyian szeretik.
- Jóó reggelt! - üdvözöltem játékos hangsúllyal konyhába vánszorgó barátnőm - Jól aludtál? - szakítottam meg pillanatokra a dalolászást
- Valaki annál is jobban - vigyorodott el, ahogy leült az asztalhoz majd kis időre csönd lengte körül a szobát aztán sóhajtott - Na mi lesz, elmeséled vagy ki kell húznom belőled mi történt?
- Tessék? - fordultam felé, teljesen máshol járt az eszem, a szemeit forgatta rám majd a nézéséből leesett mit kérdezhetett - Tudod te jól, hogy mi.. vagy is inkább ki miatt vagyok most feldobva! - nevettem ahogy folytattam a palacsinta sütést.
- Részleteket! - dobogott a lábával a földön türelmetlenül.
- Csak PlayStation2-vel játszottunk de nagyon jól éreztem magam - mosolyogtam visszaidézve a tegnapot majd beugrott valami - Héé és mi történt Sebbel? - húztam fel az egyik szemöldököm kíváncsian de Alex félbeszakította a beszélgetést.
- Reggelt - dobta le magát az asztalhoz álmosan egy újsággal a kezében.
- Kialudtad magad? - kérdeztem félvállról véve a bátyám. Még mindig mérges vagyok rá a reakciója miatt.
- Úgy néz ki? - nevetett Jenna - Mit keresel ennyire? - nyújtogatta a nyakát, hogy belelásson az újságba.
- Tom azt mondta, hogy benne van a Simple Plan - mosolygott Alex miközben lapozott.
A palacsinta jónak látszott így ráraktam egy negyedik tányérra azt majd csatlakoztam a többiekhez az asztalnál. Jenna szeme nagyra nyitódott majd "pánikolni" kezdett.
- Alex, add csak ide megkeresem! - tépte ki a bátyám kezéből a magazint Jenna. Mindketten meglepetten néztük ahogy a legjobb barátnőm issza a kávéját az újság felett majd véletlen kiöntötte azt rá - Óóó, a fenébe! - szentségelt Jenna ahogy összegyűrte az átázott papírt majd kidobta a szemetesbe - Ez már használhatatlan!
Egymás tekintetét kerestük a bátyámmal, mindketten értetlenül néztünk egymásra. Mi volt ez a színjáték? Tisztán láttam rajta, hogy nem véletlen volt!
- Na jó, akkor én most azt hiszem megyek és veszek újat.. ez ingyen volt a postaládánkban.. kösz Jenna - nevetett Alex majd kilépett a házból.
- Mi volt ez? - fordultam értetlenül a barátnőm felé.
-  "Alex Lemons "Egyszerű Terve" füstbe ment" - húzta ki a szemetesből a papírt majd megmutatta a cikket.
- Ne, ne, ne, ne!!  - fogtam a fejem, éreztem ahogy minden boldogságom helyét az újságírók iránti düh veszi át. Jenna olvasni kezdte a cikket:
- "Nem kerülheti el a zeneipar figyelmét a feltörekvő montreali együttes de vajon hogyan küzdötték fel magukat az ismeretlenség homályából? Erre is megvan a válasz, a híres menedzser, Alex Lemons vette őket pártfogásba. De vajon miért? Az eszünkbe sem jutott, hogy nem éppen szakmai oka lehet a dolognak, egészen addig, amíg az együttes frontemberét lencsevégre nem kapták Abbey Lemons-szal, Alex kishúgával. Pierre Bouvier nagy csábító hírében áll, legújabb hódítása azonban valószínűleg csak a banda érdekében történt... de vajon mit fog szólni ehhez Alex, ha kiderül?".
Már a kezem is remegett a méregtől, ez nem történhet meg! Alex így is ellenzi a kapcsolatunkat Pierre-el, de hogy még az újságírók is írnak köré egy hazug sztorit, így rosszabb lesz.
- Mutasd a képeket - sóhajtottam majd elém tolta a magazint, benne két képpel Pierre-ről és rólam. Az egyiken a pálma fa alatt bújtunk össze, míg a másikon a homokban csókolóztunk - Alex egyenesen meg fog ölni - jelentettem ki aggódva.
- Hát igen, elég szar a helyzet.. - jegyezte meg Jenna.
- Kösz a biztatást - vágtam hozzá szarkazmussal.
- Még nem fejeztem be! - csitított le - Azt nem tudjuk megakadályozni, hogy elolvassa. Szar a helyzet, de ne aggódj! Beszélünk Alex makacs fejével valahogy és rendbe hozunk mindent! - simogatta megértően a vállam.
- Köszönöm Jenna! - öleltem magamhoz a legjobb barátnőmet - Lehet szólni kéne Pierrenek még mielőtt Alex keresi fel őket - vettem ki a telefont a zsebemből.
- Jó ötlet! Addig beszélek Lisával, már biztos ébren van - sétált fel a lépcsőn.
- A fenébe, nem veszi fel! - mérgelődtem magamban. Eldöntöttem, hogy inkább írok egy sms-t.

Szia Pierre<3
Nem tudom, hogy olvastad-e már a Miami Secrets magazint, de van benne valami ami érdekelhet... attól félek, hogy Alex valami marhaságot fog tenni emiatt, megpróbálunk Jennával beszélni vele, de nem garantálok semmit, nagyon makacs! Lehet ezek után jó lenne, ha a délután találkozás elmaradna.. én egyáltalán nem akarom, mert.. hiányzol..:/ Utálom a firkászokat és a kitalált sztorijaikat, de nem tudok mit csinálni ellenük! :(
Igyekszek rendbe hozni a dolgokat amennyire csak lehet!
puszi, Abbey


Remélem elolvassa minél hamarabb, nem akarom, hogy Alex hozza a tudtukra. Ezek az újságírók alattomosak. Kiteregetik az ember életét csak azért mert híres és így venni fogják a szennylapokat amikben megtalálhatók ezek az információk amiknek a nagy része hazugság. Ezért nem akartam híres lenni, hogy elkerüljem ezeket a dolgokat. Persze jó lehet, hogy vannak rajongóid akik mindig támogatnak, nekem viszont fontos a magánéletem, az pedig így nem lehetne elrejteni a nyilvánosság elől.
Muszáj volt leülnöm a kanapéra, nem voltam képes tovább állni. Különféle gondolatok kavarogtak a fejemben. Nem tudtam mit kéne tennem, tudom hogy Alexet ez kihozza a sodrából. Ahhoz képest, hogy a bátyám és tudnom kéne mi enyhíti meg ilyenkor most még se jutott eszembe semmi. Az eredeti tervnél maradtam: kiállok a banda és Pierre és köztem lévő kapcsolat mellett.
Amikor meghallottam magam mögül a bejárati ajtó csapódását, tudtam hogy hosszú napnak nézek elébe.
- Abbey, sürgősen beszélnünk kell! - szólt idegesen a "várt" személy majd leült mellém a kanapéra, azzal az újsággal a kezében - Még is mit képzeltél? - támadott le a bátyám a Pierrel közös képekre mutatva miközben szúrós szemeivel próbálta kihúzni belőlem a választ.

2 megjegyzés:

  1. VÁÁÁ!! Új rész!Alig vártam már.Annyira aranyos együtt Pierre és Abbey hogy az már mesébe illő.Alex viszont jogosan van kiakadva.Bár sajnálom a lányt is és az énekest is mivel nem tehettek róla hogy éppen lekapták őket.Nagyon kíváncsi vagyok már a következőre szóval íírd!! xd
    puszii<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia!
      reméltem, hogy ilyen hatást érek el:DD igyekszem a következővel is:)) xd
      puszi<3

      Törlés