32. rész

Sziasztok! Gondolkoztam, és arra jutottam hogy a kinézetet sürgősen át kéne változtatnom szóval számítsatok rá, hogy hamarosan más színben fog tündökölni a blog:D A következő részről csak annyit, hogy mint mindig számítsatok a trágár kifejezésekre.. ja és hogy talán sikerült hosszabbra írnom, mint az előzőeket:D
Ennyi lenne, jó olvasást:))





Már jó ideje a pizzázóban voltunk, viszont szép lassan fogyott a pizza, ahhoz képest hogy öten voltunk és mindannyian farkas éhesek. Chuck és David csajokkal voltak elfoglalva, Jeff pedig kiment a mosdóba szóval kicsit egyedül maradtunk Pierrel, ismét.
- Mi a baj? - kérdezte rövid idő elteltével az arckifejezésem tanulmányozva miközben mindkettőn ette a maradék pizzát. Valóban sokat gondolkoztam és főleg Pete-ről, de nem gondoltam hogy ez ennyire látszódik.
- Hm? - fordultam felé, próbáltam eljátszani hogy nem értem miről beszél - Nincs semmi baj.
- De valami biztos aggaszt, ilyenkor mindig sóhajtasz egyet - mondta, mintha ez olyan egyértelmű lenne. Így kiismert? Aranyos tőle, hogy így törődik velem, emiatt el is mosolyodtam.
- Csak félek, hogy Pete be fog keverni - néztem a szemébe, hátha meg tud nyugtatni a nézésével.
- Ne aggódj - húzott magához az egyik karjával biztatóan majd egy puszit nyomott a homlokomra - Ha egy szót merne szólni akkor megkapja amit tervezek már azóta amióta elmondtad hogy megcsókolt téged.. - mondta védelmezően majd a fejem a mellkasára hajtottam mosolyogva. Néha elgondolkozok rajta, hogy milyen szerencsés is vagyok Pierre-el, hát ez is egy ilyen pillanat volt. Lehet, hogy nem vállalhatjuk fel magunk az egész világ előtt röhejes indokok miatt, de ettől még a fal mögött mi boldogok voltunk. Pierre aggódik értem és rendkívül szeretni való egyéniség. Nem vallottam be idáig senkinek (még magamnak se), hogy szeretem amikor egy férfi védelmez, mert az igaz, hogy tudok én magamra is vigyázni, de amikor valaki itt van mellettem azt nagyon tudom értékelni. Plusz emellett mindig képes megnevettetni és igyekszek mostantól a közelében ezt többet tenni. Amit mondott reggel nagyon megmaradt bennem, szinte belevésődtek a szavai az agyamba és újra meg újra visszajátszódnak. Talán nem vagyok elég jó hozzá. Annyi mindenen kell miattam keresztül mennie, hogy nem értem miért van még mindig velem. Úgy érzem egyre jobban kezdek belé szeretni, de sajnálom őt ami miatt titkolóznunk kell. Lehet, hogy nem mutatja de biztos vagyok benne, hogy ez őt is legalább annyira zavarja mint engem. Bárcsak nem haltak volna meg a szüleim. Borzasztóan hiányoznak, de nem csak ez az egyetlen oka amiért rossz. Ez a baleset gyökerestül megváltoztatta az életünket. Akkor Alex se lenne ennyire védelmező, mint most. Sokat gondolkoztam ezen és arra jutottam, hogy ez a szüleink halálának a hibája.
Sosem fogom elfelejteni Alex szavait, amikkel akkor nyugtatott amikor Lisa a kórházba vezetett minket.
- Ne sírj, sose hagylak el! Vigyázni fogok rád Abbey! - szorított magához védelmezően majd a pólójába zokogtam. Ő se tudta visszatartani a könnyeit, bármennyire is próbált erősnek maradnak még is a szüleink kórházba kerültek. Lisa a vezető ülésen csöndben, néha felszipogva vezetett. Egy békés, de szomorú szám szólt a hangfalból, nyugtató férfi hang kísérte azt, lágyan énekelve a fájdalmasan hangzó szöveget. Érdekes, mintha a rádió állomás tudta volna, hogy milyen az autónkban a hangulat, olyan dalt is adtak. Az út további részében egy szó nem hagyta el a szánkat, mindenki a gondolataival volt elfoglalva. Különös, de éreztem, hogy eljött a nap amikor végleg el kell búcsúznunk a szüleinktől.
Talán ez a magyarázat erre az egészre. Már csak azt kéne kitalálnom mit tegyek, hogy ezt enyhítsem egy kicsit...
- Abbey? - jött egy ismerős női hang a bejárati ajtó felől. Pillanatok alatt felkaptam a fejem és kibújtam Pierre öleléséből. Mit csinálunk?! Nyilvános helyen vagyunk, ezt nagyon nem szabadott volna! Ahj, miért ilyen nehéz?! Pierre kicsit csalódottnak tűnt amikor távolabb húzódtam tőle. Nem szívesen tettem, de muszáj volt.
- Caithlyn? - lepődtem meg a bátyám új barátnőjét láttán. Csinosan öltözött fel és az arca erősen ki volt sminkelve, szóval gondolom fotózásról jött.
- Sajnálom, nem akartalak titeket megzavarni - mosolygott bocsánatkérően. A szívem egyre hevesebben vert. Mi van ha el fogja ezt mondani a bátyámnak?!
- Nem zavartál meg semmit, csak öhm.. - harapdáltam az ajkam.
- Én Pierre Bouvier  vagyok - mutatkozott be hirtelen, így kimentve a kínos helyzetből.
- Caithlyn Ruocco - mosolygott Caith - Én viszont megyek is, tényleg nem akarok a terh..
- Jaj, ne hülyéskedj, gyere ülj le - hívogattam kedvesen, bár volt egy kis hátsó szándékom is.
- Öhm.. -vetett egy pillantást a karórájára - oké, egy kicsit maradok de utána megyek vissza dolgozni - ült le mellém kicsit kényelmetlenül.
- Ha éhes vagy vegyél egy szeletet, úgy sem tudjuk megenni mert valaaaki - néztem David irányába, aki épp egy tinilányt bolondított, aki láthatóan be is vette a dumáját - három pizzát rendeltetett velünk!
- Pedig egy felet sem tudott megenni - nevetett Pierre.
- Köszi, de most nem vagyok éhes - mosolygott Caith. Nem csoda, hogy ilyen sovány.. bár a modelleknél ez természetes, ezért nem is akarok ebben a szakmában dolgozni. Ha arról van szó fel tudnám falni az egész hűtőt és nem éppen jellemző egy modellre.
- Figyelj Caith.. - kezdtem bele - kérlek ne mondd el Alexnek amit az előbb láttál..- néztem a szemeibe kérlelően. Remélem, hogy tud titkot tartani.
- Rendben, de.. nem mintha bármi közöm lenne hozzá.. miért ne? - kérdezte kíváncsian amire sóhajtottam - ha nem akarjátok elmondani akkor..
- Nem, most már úgy is mindegy - vágtam közbe.
- Mondjuk úgy, hogy amikor először rájött a bátyja, hogy együtt vagyunk egy "kicsit" kiakadt.. aztán történt sok minden.. - szólalt meg Pierre - így titkolnunk kellett előle .
- Értem.. pedig Alex nem tűnik ennyire.. hogy is mondjam.. apáskodónak - gondolkozott hangosan Caithlyn.
- Persze nagyon jó fej, csak engem fél a fiúktól.. azaz csak Pierretől, mert amikor azt hitte hogy Pete-el vagyok semmi baja nem volt.. - magyaráztam neki, nehogy még a végén bekeverjek ezzel a kapcsolatukba vagy ilyesmi. De elgondolkoztam ezen miközben mondtam: szóval az nem zavarja, hogy Pete-el vagyok, de az igen ha Pierrel?! Mi baja lehet ennek?! És ezt csak most realizáltam.
- Hm.. ha gondolod óvatosan kiszedhetem belőle az okát - ajánlotta fel hirtelen ravaszul mosolyogva.
- Hát nem tudom.. persze kíváncsi vagyok rá, de nagy kockázat lenne.. - mondtam hezitálva. Ha egyszer megtudja, akkor ne így tegye.
- Nyugi értek hozzá, nem kell félned - látta rajtam, hogy nem teljesen bízok a képességeiben. Érdekes, ezek szerint többször is bevált neki ez a módszer. Kezdek félni, hogy itt nem lesz valami jó..
- Szerintem próbáld meg - szólalt fel hirtelen Pierre mögülem, így rá is terelődött a figyelmünk. Ő pedig úgy nézett, mint egy elveszett ártatlan kiskutya... egy nagyon cuki kiskutya. Nem tudtam neki ellenállni.
- Oké, ha tényleg nem baj, akkor próbáld meg légyszi.. - adtam fel, egy kis hangocska még mindig nem hagyott nyugodni - Viszont.. nem akarok bunkónak tűnni, de hogy-hogy felajánlottad?- kérdeztem óvatosan.
- Igazából... - krákogott - tudom milyen érzés amikor egy szeretted elől titkolnod kell a kapcsolatod, mert félsz a reakciójától - magyarázta kissé letörten Caith - és segíteni akarok valahogy, de mivel csak így tudok hozzájárulni szívesen megteszem.
- Köszönjük - öleltem meg barátságosan, az arckifejezéséről ítélve szüksége volt egyre.
- Igazán nincs mit - mosolygott bájosan viszont a pizzázó nagy fali óráján megakadt a szeme - A fenébe, mennem kell! A főnököm meg fog ölni, ha nem érek vissza a fotózásra! Sziasztok, majd beszélünk! - pattant fel a székről majd egy utolsó integetéssel kilépett az épületből.
- Huh, ez meleg volt.. már elkezdtem félni hogy elmondja Alexnek - sóhajtottam megkönnyebbültem miközben nekidőltem a szék támlájának.
- De tényleg elgondolkoztató miért nem bízik bennem - mondta váratlanul Pierre az asztalon könyökölve és a fejét fogva. Az arckifejezése arra utalt, hogy azóta ez jár az eszében.
- Alex sok olyan dolgot tesz amit nem lehet érteni, legtöbbször még ő maga se tudja - nevettem, hátha ezzel tudom egy kicsit oldani a helyzetet, de láthatóan elbuktam benne. Így hát körülnéztem, hogy senki se figyel-e minket majd előre hajoltam és megpusziltam az arcát. Reménykedtem benne, hogy ez legalább egy kicsit feldobja.
- De nem érdekel mit mond, én akkor is nagyon..- haraptam rá a nyelvemre, hogy visszafogjam magam - kedvellek! - basszus, majdnem kimondtam! Még túl korai lenne az a szó.. bár kezdem úgy érezni, hogy közeledik a nap amikor nyugodtan kimondhatom neki.
- Én is téged - mosolygott édesen. Ha nem lenne itt ez a sok ember... ahj basszus.
- Ahj, lehet haza kéne mennem, megnézni minden rendben van-e - morogtam unottan de neki szórakozottság ült ki az arcára, emellett a szemeiben felcsillant az ötletkapás fénye.
- Tudod mit? Menj vissza, rendezd le a dolgokat otthon és...-
- Bocs srácok hogy idáig elvoltam, de volt bent mellettem egy csávó aki elkezdett hozzám beszélni miközben pislantottam, viszont akárhogy siettem csak nem engedett el! Nem kell mondanom milyen gáz volt! Szerencsére sikerült elszabadulnom - lélegzett fel megkönnyebbülten Jeff ahogy vissza ült az asztal másik oldalára, szépen megszakítva Pierre mondanivalóját, pedig kezdett egyre érdekesebb lenni. Mindketten szótlanul bámultunk rá, ami kezdett egy kicsit kínossá válni mert egyikőnk se tudta mit mondjon, Jeff pedig csak nézett, mint egy ártatlan őz a fényszórók előtt. Másodpercek teltek el, mire a gitárosnak leesett a tantusz.
- Őőő, azt hiszem én megyek és beszélek Daviddel - állt fel kényelmetlenül a helyéről Jeff. Nem akartam megbántani, mert nem tudhatta hogy mit szakított meg, de nem tudtam egy szót sem kipréselni a számon.
- Szóóval.. -fordult vissza felém Pierre miközben próbálta összeszedni a mondanivalóját ismét - ha nincs délutánra semmi programod terveztem valamit kettőnknek - nézett a szemeimen keresztül a lelkembe azokkal a csokoládé barna szemeivel - ha van akkor meg mondd le - tette hozzá játékosan.
- És miért is mondanám le? - vigyorogtam. Egyáltalán nem volt más dolgom mára egyébként, de ugratni akartam.
- Egyrészt, mert a te szexi, okos, lovagias pasiddal lehetsz..
- És nagy képű is - vágtam közbe kinyújtva a nyelvem.
- Ezt meg se hallottam! - pillantott rám durcásan karba tett kézzel, addig amíg el nem nevettem magam - tehát.. szerintem tetszeni fog  amit kitaláltam!
- Mit? - kérdeztem kíváncsian és talán túl hamar felkaptam a fejem mivel kuncogni kezdett.
- Majd meglátod! - mondta sejtelmesen.
- De én most akarom! - nyavalyogtam, kb mint egy 8 éves kisgyerek.
- Ha most tudnád meg akkor nem lenne meglepetés, és ha nincs meglepetés akkor nem láthatom azt az aranyos meglepett arckifejezésed amit már hiányolok - mosolygott szeretni valóan. Sikeresen elérte ezzel a bókkal, hogy elpiruljak. Komolyan mondom, lehet ennél édesebb?
- Hm.. oké azt hiszem kibírom addig - mosolyogtam szélesebben.
- Hidd el megéri - biztatott.
- Ebben idáig se volt kétségem - mondtam még mielőtt valamit félreért.
- Reméltem is! - nevetett - Akkor mondjuk kettőkor a munkahelyed előtt?
- Rendben, de még mielőtt megyek.. - pillantottam David és a tini lány felé ördögien - Van még egy kis dolgom - indultam meg színjátszásra készen állva a basszusgitáros felé. Hogy miért akarom hogy megfizessen? Hm, hát igen ez az apró sztorit kihagytam.

Egy nappal a hazautazás előtt, avagy "baszd el az időd Lefebvre rezidenciában"...

- DAAAAAAAAAAAAAAAAVID! - szinte visítottam Pierre fürdőjéből miután csurom vizes lettem a megbuherált csap jóvoltából. Chuck nem volt itt, mivel Sebbel és Jennával mentek úszni, Jeff randin volt, Pierre pedig biztos nem lehetett a bűnös, mivel a saját fürdőjébe csak nem állít csapdát. Az egyetlen lehetséges gyanúsított a basszusgitáros volt.
- Basszus Abbey! Látnod kellett volna a fejed!! - állt az ajtóban vihogva David, közben a hasát fogta.
- Ezért még megfizetsz David! - törölgettem a hajam törölközővel.
- Ezt nem hagyhattam ki!- akadt meg a szeme a testemre tapadt vizes pólómon. Amikor észre vettem őt, egyből takargatni kezdtem magam. Perverz.
- Menj ki!! - ébresztettem fel a lebénulásából, majd kuncogva  elhagyta a szobát. Ez nem maradhat megtorlatlanul.  A fejemben már a bosszút forraltam. Nem te nevetsz utoljára Desrosiers...

Most pedig épp erre készültem. A lehető legmeggyőzőbb arcomat vettem elő majd beálltam csípőre tett kézzel a lány és David elé, aki csak nézett a hirtelen megindulásomtól.
- David! Hát ezt nem hiszen el, hagytál engem órákat várni a plázában egy lány miatt? Bezzeg én egyből rohantam hozzád amikor a pasiddal szakítottatok, elvittelek plázázni és még a meleg bárban is végignéztem ahogy az ismeretlen csávóval faljátok egymást! Te meg nem foglalkozol velem amikor szükségem lenne rád?! Milyen legjobb barát vagy te?! - adtam neki egy gyenge pofont (azért nem akartam megsebesíteni) a hisztérikus show után, majd faképnél hagytam. Olyan ledermedten nézett, ahogy vártam, akárcsak az egész pizzázó. Bár szerencséjére kevesen voltak. Én kint megálltam és elrejtőztem egy közvetlen fa mögött, hogy tudjam figyelni a végkifejletét a bosszúmnak.
- Szóval te meleg vagy? - kérdezte a lány csalódottan, de mielőtt David meg tudott volna szólalni - Ahhj, mindig a jó pasik! - Minden erőmön azon voltam, hogy visszatartsam a nevetést és ahogy láttam Pierre és Jeff is (aki időközben leült az énekes mellé) ezzel küzdött.
- Várj Kelly!! Ez teljes mértékben hazugság!!! - állt fel David a székről, de láthatóan nem érdekelte már a lányt. Morogva kullogott oda a vihorászó barátaihoz.
- Utálom a barátnőd - puffant le az egyik székre melléjük.
- Én egyre jobban kedvelem  - nevetett Pierre, amire még el is pirultam. Jó hogy nem látott. Tovább még se akartam kihallgatni a beszélgetésüket, az nem rám vall.. na jó, nagyon is rám vall. A lényeg, hogy David visszakapta a múltkori incidenst, nekem pedig haza kell sietnem, megnézni hogy egyben van-e még, aztán pedig készülni a délutáni randira.