31. rész

Sziasztok! Sajnos ismét csak egy héttel később tudtam hozni az új részt. Azért igyekszem, viszont néha a magánélet bekever a dolgokba.
Muszáj megemlítenem, hogy gratulálok Pierrenek az esküvővel kapcsolatban! Hihetetlen, hogy telik az idő:D Megérdemli ezt a boldogságot!:))
Csak ennyit szerettem volna írni mielőtt olvassátok a 31. részt.
Jó olvasást! :))

Lassan nyitottam ki a szemeim, nem volt okom gyorsaságra hiszen egy pillanatra sem felejtettem el a tegnap éjjelt, biztonságban voltam. Minden egyes csók, érintés, sóhaj a legszebb emlékeimbe vésődött. Elmosolyodtam ahogy újra bevillant az az érzés. Az enyémnél nagyobb kéz siklott végig a hosszú fekete hajamban. Ekkor vettem észre, hogy nem párnán aludtam, hanem Pierre erős karjaiban.
- Hmm, jó reggelt baby - suttogta halkan.
- Reggelt - bújtam hozzá közelebb. Lehet, hogy új helyzet volt teljesen meztelenül a takarók alatt feküdni vele, még is természetes érzés volt, mintha nem ez lenne az első ilyen alkalmam vele.
- Örülnék, ha minden reggel erre a látványra kelhetnék - puszilta meg a homlokom gyengéden. Mindig képes elérni a szavaival, hogy elolvadjon a szívem.
- Hozzá tudnék szokni én is - öleltem át a felső testét. Magamba szívtam az illatát és éltem a pillanatnak. Azt kívántam bárcsak sosem lenne vége ennek és így maradhatnánk. Meg tudnánk fagyasztani az időt és nem számítana se a média véleménye, se Alex apáskodása, se semmi! Csak itt feküdhetnénk egymás karjaiban, teljes nyugalomban.
De az élet nem tündérmese.

- Abbey - nyílt ki hirtelen minden figyelmeztetés nélkül a szobám ajtaja, mögötte a másnapos bátyám - Mi a fasz?! - egyre kétségbeesetten szorítottam magamhoz Pierre-t, közben ő szorosabbra húzta rajtunk a takarót. Vége, itt már nincs több titkolózás.
- Alex megmagyarázom! - ültem fel még mindig takargatva magam.
- Nem Abbey.. csalódtam benned - fordult el meglepően nyugodtan - És benned is PIerre.
- Alex! - szóltam utána, de nem nézett felénk. Pierre felé fordultam segítségért.
- Igaza van Abbey - válaszolt egyhangúan.
- Mi? Miről beszélsz?! - kérdeztem vissza pánikolva.
- Nekünk nem szabadna együtt lennünk.. nem lehet - állt fel az ágyból, testét hirtelen ruha borította.
- De Pierre, megoldjuk ezt is!
- Nem nem... nem lehet - sétált Alex felé majd búcsút intett - viszlát Abbey, jó volt veled.
- PIERRE! - kiáltottam könnyekkel kísérve.

- Abbey ébredj... Abbey... Abbey...  ABBEY ÉBREDJ! - szólongatott Pierre - Jól vagy?!
Ez csak egy álom volt. Pedig annyira valósnak tűnt. Miért kell ilyen hülyeségeket álmodnom folyton?! Ez nem egészséges..
- Csak rosszat álmodtam - haraptam le az ajkam, hogy visszafogjam a könnyeimet. Nem volt szándékomban ismét Pierre előtt bőgni, ne kelljen megint végig néznie a hisztizésem.
- Nyugi, csak álmodtál.. akármi is volt, semmi köze a valósághoz - húzott magához közel és a hátamat simogatta.
- De van... - motyogtam az orrom alatt - Alex rá fog jönni egyszer! Biztos vagyok benne, hogy rá fog jönni, ez így nem mehet tovább Pierre! - tört ki belőlem a düh amit az elejétől fogva érzek. Alexnek nem akartam hazudni, de nem hagyott más választást - Tudom, hogy ott a banda, de nem vagyok képes neki tovább hazudni, ezek a rémálmok az őrületbe kergetnek! Nem ez az első a héten és komolyan elegem van belőlük! - az elmúlt napokban legalább kétszer álmodtam ezzel a témával és egyik sem jó szándékú volt.
- Abbey - sóhajtott majd megpuszilta a homlokom a puha ajkaival - Figyelj..... elmondjuk neki miután kiadtuk az albumot, rendben?
- Mikor fogjátok?
- A felvétel már kész van.. csak két hetet bírj még ki, oké? - nyugtatott azzal, hogy a vállamat cirógatta.
- Mérges lesz.. nem tudom hogy mi lenne jobb Pierre.. - hajtottam a homlokom a vállára összezavarodottan.
- Elmondjuk neki, mint ahogy az előbb mondtad tudnia kell, nem titkolózhatunk örökké - nyomott egy puszit a tarkómra de látta, hogy még mindig ugyan olyan ideges vagyok - Ha teljesen kiborul hozzánk nyugodtan költözhetsz!
- Mi? - kaptam fel a fejem meglepetten - Komolyan gondolod.. nem tartod egy kicsit korainak?
- Abbey, lehet hogy egy icipicit gyors ez a költözéses dolog, de nem akarom hogy kettőnknek vége legyen és hát ahogy mondtam örülnék neki, ha minden reggel az arcodra kelhetnék - mosolygott rám miközben a karom simogatta.
- De ha Alex nem akarja többé menedzselni a bandátok? - kérdeztem aggódva. Eszem ágában sem volt az álmaik útjába állni.
- Majd megoldjuk, ráérünk akkor ezen törni a fejünk - puszilta meg a vállam - Huh, megkívántam a pizzát! - jelentette ki hirtelen amire kitört belőlem a nevetés.
- És ez úgy kapcsolódik ide, hogy..? - nevettem még mindig majd villantott egy ártatlan mosolyt és megrántotta a vállát.
- Éhes vagyok! - biggyesztette ki az alsó ajkát és elővette a kiskutya nézését. Ahj! Hogy lehet valaki ennyire nevetségesen aranyos?
- Oké, oké te nagy gyerek, de először én lezuhanyzok - álltam fel az ágyból majd a fürdőbe vettem az irányt. Beléptem a zuhanyfülkébe és megindítottam a vizet. Elmosolyodtam amikor meghallottam, hogy kinyílik a fürdő ajtó. Tudtam, hogy követni fog. Meg se fordultam, biztos voltam benne, hogy ő az.
Miután közösen lezuhanyoztunk és felöltöztünk, majd először én mentem ki a szobából felmérni a terepet. Óvatosan körül néztem az emeleten, de Alex-et sehol sem találtam, így jeleztem Pierre-nek, hogy jöhet.
Részeg földön és lépcsőn fekvő emberek tömkelegét kikerülve leértünk a konyhába, ahol megtaláltuk a többi bandatagot.. azaz majdnem mindegyikőjüket.
- Chuck - keltegette Pierre, de nem vált be - Ezek jól bepiáltak.. hmm.. - nézett körül majd megállt a tekintete a csapnál. Ötlete támadt. Előkeresett egy poharat, teleöntötte hideg vízzel és nyakon öntötte a dobost.
- Ááá! Ezt most miért kellett?! - kiáltott fel de a hangja végül elcsuklott.
- Olyan nyugisan aludtál - vont vállat Pierre szemtelenül vigyorogva majd Chuck morgott - Most pedig... - fordult oda a békésen alvó David felé (akinek csorgott a nyála, de attól még békésnek tűnt), mellette pedig Jeff. Seb gondolom Jennával volt éjjel, szóval érthető miért nincs itt. Pete pedig a legkevésbé sem érdekel hol van, minél messzebb legyen tőlünk.
- PIERRE MOST MEGÖLLEK! - zökkentett ki a gondolkozásomból David hulla fáradt hangja
majd ahogy feléjük fordultam, már az énekes után loholt. Ahhoz képest, hogy másnapos, még is mennyi ereje van futni..
- Srácok - szólongattam őket - nem megyünk inkább enni valamit? David, később is meg tudod ölni Pierre-t! - de mintha falhoz beszéltem volna, folytatták tovább és még a többi embert is felébresztették.
- Szerintem induljunk, ilyenkor meg se hallanak - mosolygott Jeff. Az imént ő is kapott a jéghideg vízből, szóval hamar felkelt.
- Aspirin nem fog kelleni? - kérdeztem megértően a kezemben lóbálva a gyógyszeres dobozt.
- Nem ártana - vette el Chuck, majd kivett magának egy tablettát és bevette egy kis víz kíséretével, utána pedig ugyanezt megtette a gitáros is.
- Azt hiszem hárman is meg tudjuk enni azt a pizzát... - mondtam hangosabban, hátha Pierre is meghallja és sikerül ide csalogatnom, de nem jött össze szóval így mentünk el egy közeli pizzázóba. Seb-et és Jennát úgy döntöttünk, hogy nem zavarjuk, a szülinapos biztos kimerült tegnap :D.
- Egyébként mi történt ezzel a Pete gyerekkel tegnap? - kérdezte Chuck amikor kiléptünk a bejárati ajtón. Már megint Pete. Semmi kedvem erről beszélni, de nem fogom tőlük elrejteni ezt.
- Megkapta amit érdemelt - mondtam vállat vonva - Tökön rúgtam mert nem hagyott békén, akárhogy mondtam neki hogy álljon le, nem tette.. - haraptam le az alsó ajkam.
- Szép volt, kislány! - vigyorodott el Jeff majd lepacsizott velem.
- Várj, várj! Jól értem? Szóval konkrétan majdnem..? - kérdezte óvatosan Chuck.
- igen. Különös srácnak ismertem, de sosem néztem volna ki belőle ezt... - mondtam kicsit csalódottan. Még is csak az egyik legjobb gimis barátom volt, de épp itt van a hangsúly, hogy csak volt.
- Sajnálom - tette a kezét megértően a vállamra Chuck.
- Én is - sóhajtottam majd igyekeztem elterelni a témát - Na és milyen volt a tegnap este?
- Öhm... - vakarta a fejét gondolkozóan Jeff - Őszintén? Onnantól, hogy Pete-et láttam, egy pillanat nem ugrik be!
- Nekem se!
- Oh.. akkor biztos jó volt - nevettem majd odaértünk a kis pizzázóhoz. Ahhoz képest, hogy kicsi volt, elég szépen tele volt így nehéz volt asztalt találni. Még is ezután jött a legszívósabb dolog: meg kellett egyeznünk, hogy milyen pizzát kérünk és amikor már eldöntöttük megérkezett Pierre is és David is. Megszívták mert már eldöntöttük milyen lesz a feltét. Jobban kellett volna sietniük, ahelyett, hogy gyilkolják egymást :D
Davidből is próbáltuk kihozni, hogy mi történt a ház zsúfoltabb részén amíg mi Pierrel... nos, amíg mi kiélveztük, hogy hangos a zene. De a basszusgitáros se tudott sok mindent kinyögni erről az estéről, pedig azért kíváncsi lettem volna miről maradtunk le, bár egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Egy biztos: velük ellentétben, nekem ez az éjjel emlékezetes marad.