36.rész

Sziasztok :D
Ígye hajnalban meghoztam a 36. részét a törinek:) Huh, bevallom őszintén, ezt most nehéz volt megírnom. De a lényeg hogy sikerült és itt van:)
Nem tudom közületek hányan szeretik/szerették a My Chemical Romance-t, de én így utólag találtam rájuk és nagyon megszerettem a zenéjüket. Sajnálom hogy feloszlottak, ezért is szőttem bele a számomra tőlük egyik legfontosabb számot a történetbe. Ja és tudom, hogy akkor amikor ez a töri játszódik, még nem volt a banda, de ez a szám egyszerűen gyönyörű így bele akartam rakni. Valamilyen szinten úgy éreztem, hogy illik ide és azért ne csak folyton SP-t hallgassanak benne, na (imádom őket ez tény, nekem mindig is ők lesznek a bestek)! Meg hát majd meglátjátok hogy az miért is nem lenne most ide jó..:D
Remélem tetszeni fog, jó olvasást :)





Abbey szemszöge:

Épp fordulni akartam az ágyban és átölelni Pierre-t, amikor rájöttem hogy a nagy semmire vetettem rá magam. Lassan kinyitottam a szemem, felkapcsoltam a villany, de nem volt a szobában sehol. Gondoltam biztos a fürdőbe ment, ezért felálltam és oda sétáltam. Bekopogtam, semmi. Kívülről megláttam hogy a villanykapcsoló le van nyomva. Aggódni kezdtem.  Alex csak nem csinált valami hülyeséget és elrabolta vagy hasonló! Nem, az nem lehet, a bátyám nem ilyen.. legalábbis nagyon remélem. Hogy megnyugtassam magam kimentem a konyhába is, de ott se találtam. Mi van ha ő gondolt egyet és ment valahova? Lehet hogy itt hagyott a sok stressz miatt.. borzalmas barátnő lehettem. De csak nem lép le a saját lakásából és hagy itt engem ha szakítani akar.. meg hát ha tényleg azt akarná akkor elmondaná szerintem szemtől szembe.
Hátha Jenna tud segíteni valahogy, esetleg ott van.. remélem hogy nem akar Alex-al egyedül beszélni.. de sosem tudhatom. Miután vissza értem Pierre szobájába, egyből a telefonomat kerestem a farmeremben, amit nehezen de kihalásztam a zsebéből. Éjfél.. remélem még fent van és különben is azt mondta utoljára, hogy hívjuk ha van valami.
- Jenna, nem tudod merre van Pierre?! - támadtam le aggódva a barátnőm, remélve hogy tudja a választ.
- Abbey, mit hívogatsz te éjf... várjál csak mit mondtál? Pierre eltűnt?! - élénkült fel Jenna hangja.
- Igen és nem tudom merre mehetett, de van egy olyan érzésem, hogy Alex-el akar beszélni és féltem hogy Alex még jobban megutálja és-
- Lassíts! - állított le Jen - Megkérdezem Seb-et, hogy nem látta-e esetleg - mondta majd örökké valóságnak tűnő fél perc alatt válaszolt - Azt mondja ne aggódj, valószínűleg csak kiszellőzteti a fejét és majd visszamegy, elvileg sokszor csinál ilyet.
- Biztos? - kérdeztem vissza kicsit félénkebben.
- Ha gondolod megkérem Seb-et, hogy vigyen el hozzád - ajánlotta fel kedvesen. Ez nem az én lakásom szóval nem hívhatok ide senkit, bár nem hiszem hogy Pierre-t vagy David-et zavarná Jenna.. de azért még sincs hozzá jogom. Hazamenni meg nem akarok, Alex ki tudja milyen kedvében van.
- Nem kell, aranyos vagy köszi, de megleszek - mosolyogtam, bár úgy sem látta a telefonon keresztül.
- Rendben, de tényleg ha bármi kell..-
- Jó jó akkor hívlak! - szakítottam félbe a mondatát.
- És ha Pierre esetleg reggelre se ér vissza akkor hívj fel és megkeressük!
- Remélem azért meg fog jelenni.. na tényleg leteszem, szia - nyomtam ki a telefont majd hatalmasat sóhajtottam.
Vissza aludni nem tudtam volna, de sétálni meg aztán végképp nem ilyen sötétben a városban... csak remélni tudom hogy Pierre nem sétálni ment. Meg tudja védeni magát, de azért még is.. mi van ha nem? Na jó nem agyalok többet ezen, megpróbálok lehiggadni. David-et nem akartam felkelteni, ki tudja hogy a barátnőjével ébren vannak-e és ha igen akkor biztos hogy nem csak beszélgetnek. Inkább felkaptam egy köntöst, kivittem az Ipod-om és kiültem az erkélyre (amiről eddig nem is tudtam hogy létezik). Halvány lila gőzöm se volt mit kéne tennem, így csak ücsörögtem ott, megállíthatatlanul kavargó gondolatokkal.
Fáradtan bámultam az égen tündöklő csillagokat, miközben bedugtam a fülembe a fülhallgatót és ráléptem egy számra. Amikor felnézek az égre, mindig az jut eszembe, hogy a szüleim talán onnan fentről figyelnek. Kíváncsi vagyok, hogy büszkék-e arra amit látnak. Én nem biztos hogy az lennék. Persze, van egy aranyos és megértő barátom akit mindennél jobban szeretek és ő is ugyanezt érzi irántam (ha nem akkor szerintem már szakított volna velem). A Simple Plan többi tagjával is remek kapcsolatom van, talán még is Seb az akivel a legkevesebbet beszéltem Jenna miatt. Na igen, a legjobb barátnőm (aki sajnos eléggé háttérbe szorult az elmúlt pár hétben) folyton a segítségemre van, de én nem voltam ott mellette mert túlságosan el voltam foglalva a saját gondjaimmal, mint pl. Alex.  A bátyám akivel idáig mondhatni hogy tökéletesen megvoltunk egymás mellett, mindig kiálltunk a másikért, őszintén megmondtuk a véleményünk,  folyton hülyéskedtünk.. annyira hiányzik. Most folyton veszekszünk, nincs egy normális beszélgetésünk se, kerülöm őt és még sorolhatnám mennyi minden változott az elmúlt időszakban. Félek, hogy amikor anya és apa lenéznek rám, csak csalódottságot éreznek és azt kívánják bárcsak ne is lennék a gyerekük.
Egy ismerős dallam csendült fel a fülemben. My Chemical Romance-től a The Light Behind Your Eyes. Szerintem ez az egyik legszebb számuk. Amikor depresszióba zuhantam az elvesztésük miatt, ez a szám segített átvészelni. Nagyon régen hallottam utoljára és most hogy megint, felszínre törtek a régi érzelmek is.
- If I could be with you tonight, I would sing you to sleep, never let them take the light behind your eyes, one day I’ll lose this fight, as we fade in the dark, just remember you will always burn as bright.. - énekeltem halkan Gerard lágy hangját kísérve. Kirázott tőle a hideg ahogy tovább folytattam a számot. Mielőtt felpöröghetett volna egy kicsit a szám, nem bírtam tovább és potyogni kezdtek a könnyeim, a hangom pedig megcsuklott. Nem fojtottam vissza a sírást, mivel Pierre úgy sem volt bent így nem kellett aggódnom, hogy rajtakap. Bár inkább azt kívántam, hogy bárcsak itt lenne, aggódtam érte.
 "Never let them take the light behind your eyes" hangzott immár erőteljesebben a refrén amivel még több könnycseppet csikart ki belőlem ez a dal. Ismét éreztem azt az érzést ami már régóta nem gyötört. A depresszió ismét a hatalmába kerített, pedig minden erőmmel azon voltam hogy leküzdjem, de nem ment. Csak összekuporodtam és bámultam magam elé vagy tovább zokogtam amíg a számnak vége nem lett. Utána kikapcsoltam az Ipod-ot és ismét elmélyültem a gondolataimban.
Nem tudom mióta lehettem ott kint, de kezdtem egyre jobban fázni. Lehet hogy nyár volt, de éjjel egész hűvös volt a szabad ég alatt egy szál pólóban és boxerben.. Pierrében.. ahj. Nem tudom elfelejteni. Úgy döntöttem hogy inkább bemegyek, ott legalább nem fázok.
Ahogy megfordultam Őt pillantottam meg az ablakon keresztül ahogy kinyitja a szobája ajtaját. Azt hittem, hogy csak hallucinálok, teljesen lefagytam. Viszont akkor amikor levetkőzött ismét boxerre, bemászott az ágyba és megijedt hogy nem vagyok ott, már ismét megindultak a lábaim.
- Hol voltál? A frászt hoztad rám! - álltam meg karba tett kézzel az erkélyajtóban. Kicsit mérges voltam rá.
- Ne ijesztgess, már megijedtem hogy eltűntél.. - sóhajtott megnyugodva majd idesétált hozzám és szorosan átölelt. Akárhogy próbáltam makacskodni, egyből engedtem az ölelésének.
- Ilyen érzés volt, amikor felkeltem és nem voltál mellettem - motyogtam morcosan a mellkasába.
- Miért nem aludtál tovább? - simogatta a hátam.
- Mert... - kezdtem volna, de nem tudtam hogy válaszoljak. Nem akartam túlságosan nyálasnak se tűnni..  - nem tudtam nélküled... - pirultam el, így még jobban elbújtattam a fejem.
- De nem akármiért mentem ám el - hallottam a mosolyt a hangjában amire felkaptam a fejem. Sötét volt, de az utcáról beszűrődő fények miatt homályosan láttam az arcát.
- Miért? - kérdeztem kíváncsian.
- Nálatok voltam, hogy beszéljek Alex-el... - vigyorgott boldogan, amitől elkezdtem reménykedni.
- JÓL MENT? - lepődtem meg, de ő csak magához húzott és vadul megcsókolt. Ez annak tehető be, hogy minden rendben van.
- Minden a legnagyobb rendben - szakította meg a csókot - már csak meg kéne ünnepelnünk valahogy - mosolygott csábítóan én pedig egyből vettem az adást és neki estünk egymásnak.
Pillanatok alatt eltűnt a letört hangulatom amit jó pár perccel ezelőtt éreztem és minden egyes porcikámat a szerelem mámoros érzete járta át.
Ahogy ledöntött Pierre az ágyára és lehámozta rólam a pólóját, az azért átfutott a fejemen, hogy anya és apa remélem most nem figyel rám..