34. rész

Sziasztook!:D Végre eljött a nyári szünet és így többet fogok tudni foglalkozni a bloggal is, bár néha nem leszek itthon, de ettől függetlenül nem kell tanulni ^^ :) Nagyon jó nyarat kívánok mindenkinek, érezzétek jól magatok, de azért óvatosan:)
A következő részről: nem tudok dönteni hogy 18+os-e vagy nem, szóval csak felelősségre olvassátok. Bár szerintem nem annyira durva, de kinek mi, inkább szóltam:)
Adrius-nak pedig nagyon szépen köszönöm a díjat, de nem adnám most tovább:))
Jó olvasást és még egyszer, kellemes nyarat!! :DD




Minden tökéletesen ment, annyira hogy teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Szerencsémre egyszerűen öltöztem fel: egy rövidnadrág és egy laza, de csinos felső. Pierre hihetetlenül vicces volt és aranyos mint mindig (nem felejtettem el, amit mondott a nevetésemről.. minden egyes pillanatban amikor megnevettet, újra lejátszódik a fejemben). Az étel nagyon finom volt de nem is lepődtem meg rajta. Ami pedig a lényeg: még jobban megismerkedtünk.
- Egyébként Chuckkal mióta vagytok barátok? - törtem meg a csendet hirtelen egy váratlan kérdéssel, az arckifejezése legalábbis arról árulkodott, hogy nem számított erre.
- Még általánosban ismerkedtünk meg - dőlt hátra a fűbe, majd én is követtem a példáját- azóta is bármikor számíthatok rá és ő is rám, vagy sokszor van olyan, hogy szinte tudjuk mire gondol a másik. Meg persze az álmunk ugyanaz: egy nap világhírnévre tegyen szert a Simple Plan. Szerintem ezek a dolgok tesznek minket legjobb barátokká. Már 10 évesen ilyeneken gondolkodtunk, később ezért is alapítottuk meg a Resetet ahova két barátunkat hívtuk még meg, mivel ketten csak nem lettünk már volna elegek a bandához. Egész jól mentek a dolgok, de Chuck szülei kiakadtak, hogy nem jogászként tanul és így ott hagyta a bandát, hogy egyetemre mehessen... nem kell mondanom hogy nagyon kiakadtam és a többiek is. Nem akartam így tovább folytatni, de a többiek erőltették és találtak is egy új dobost, viszont én inkább kiléptem, mint hogy Chuck nélkül érjem el az álmunk, nem lettünk volna ahhoz elég jók szerintem. Később alapítottam a Simple Plan-t, meghívtam Chuckot is aki végül szembe szállt a szüleivel és ott hagyta az egyetemet. Később szép lassan meghívtuk a gimis barátainkat, Jeffet és Sebet is. Aztán pedig így voltunk sokáig, én játszottam basszus gitáron és énekeltem, Seb ritmus gitáron, Jeff szóló gitáron, Chuck pedig dobolt. Viszont hamar rájöttünk, hogy nem vagyok valami jó basszeros, főleg hogy a szövegre is figyelnem kell közben, de végül rátaláltunk Davidre, aki akkor a Reset énekese volt és most itt vagyunk.. - mesélte Pierre, én pedig érdeklődően hallgattam. Idáig nem tudtam pontosan hogyan alakult a bandájuk, de ideje volt, már kíváncsi is voltam rá hogy őszinte legyek.
- Sok mindenen mentetek keresztül - kommentáltam ledöbbenve. Erős lehet köztük a kapocs.. csak úgy, mint Jenna és én köztem.
- Igen, de végül megérte - fogta meg a kezem, majd összekapcsolta őket - a banda jó úton halad, találtam egy tökéletes lányt - simogatta meg az arcom a másik kezével.
- Tökéletes? - nevettem fel lágyan - Minden vagyok, csak tökéletes nem!
- Jaj ne csináld! - forgatta a szemeit - Oké, szóval nem vagy teljesen tökéletes. Ki az? Mindenkinek megvannak a maga hibái, mint nekem is. Senki se tökéletes. De te nekem az vagy - csókolt meg gyengéden, amit mosolyogva viszonoztam. Úgy határoztam, hogy a következő szintre emelem a helyzetet és mélyítettem a csókot, amin pedig az ő szájának a sarkai görbültek felfelé. Hamarosan már rajta feküdtem és arra lettem figyelmes, hogy az egyik tenyerét a fenekemre helyezi. A testem forrósodni kezdett és egyre inkább idegesített a napnak a pluszba melegítő hatása. A szabad keze megtalálta a helyét a trikóm alatt én pedig a szájába sóhajtottam, ezzel hangot adva a tetszésemnek. Nagyon elvesztünk a kettőnk kis világában, innen pedig a bokor felől ismétlődő mocorgás ébresztett fel.
- Ez mi volt? - törtem meg a csókot, amitől kicsit összezavarhattam.
- Biztos valami nyúl - mondta majd újra szenvedélyesen csatlakoztatta az ajkaink. Nem hagyott nyugodni, mi volt az a zaj és még mindig hallható volt. Bármennyire is nem szeretném abbahagyni az ölelkezést, azt se akarom hogy valami vadállat ránk támadjon.
- Szerintem folytassuk az evést és később marad idő erre is - kacsintottam rá. Kicsit csalódottnak tűnt, de végül vissza ültünk és még jó fél órán keresztül beszélgettünk, közben elpusztítottuk a kosár tartalmát. Különös, hogy azóta nem hallottuk azt a zajt, de megnyugodtam, biztos csak valami állat volt ami végül tovább állt.
Úgy döntöttem, hogy Pierrenél töltöm az estét így a lenyűgöző piknik után lakásába vezetett. Már lehetett kb. nyolc óra amikor oda értünk, sokáig elidőztünk és még azért az oda vezető út se volt rövid idő.
Amikor beléptünk a rég nem látott Bouvier & Desrosiers nappaliba, egy pillanatra bevillantak a nem éppen kellemes emlékek.
*visszaemlékezés*
- Abbey, te mit keresel itt? - szólal meg először ő, közben végig méregetett és én is őt. Csak egy boxer volt rajta, nem tagadom jól kidolgozott a felsőteste.. de nem volt időm azt bámulni. Elöntött a méreg még így is, hogy hallottam a legjobb barátjának szánt mondanivalóját.
*visszaemlékezés vége*
Hamar kiráztam a fejemből a nemkívánatos jelenetet. Örülök, hogy az óta meg tudtunk beszélni mindent, bár egy kicsit még mindig ki voltam akadva. Azonban ezt igyekeztem elfojtani, hiszen tényleg azóta rengeteg aranyos dolgot tett értem hogy megbocsájtsak neki.
- Ezt te is hallod? - torpant meg Pierre a bejárati ajtóban, közben engem is megállított. Annyira elmerültem a gondolkozásban, hogy fel se tűntek a kanapé felől jövő apró nyögések.
- Szerinted David éppen...? - néztem rá kérdően elmutogatva az önkielégítést, amire halkan felnevetett.
- Ahh David! - sóhajtott egy női hang.
- Nem hiszem - suttogta perverzen vigyorogva mintha ötlete támadt volna majd a derekam köré csúsztatta karját.
- Nem Pierre! - kuncogtam visszafojtottan - Nem itt egy szobában Daviddel és egy ismeretlen csajjal!
- Naa! Most mondd, hogy téged ezek a hangok nem izgatnak fel - mormolta a fülembe majd megtámadta az ajkaival a nyakam és harapdálni kezdte épp elég erővel ahhoz hogy nyoma maradjon. Nem tudtam visszafojtani a hirtelen jövő izgatott sóhajt ami kicsit talán hangosabb lett mint amilyennek szabadott volna lennie. Minden erőmre szükségem volt, hogy megállítsam...
- Nem, nem azok izgatnak fel - ..de még így se azt sikerült mondanom amit kellett volna. Egy pillanatra felnézett elvigyorodva majd ismét eltűnt az arca a nyakamban.
- BAZDMEG! - akadt a kanapé irányában a tekintetünk, ahonnan egy félmeztelen (a kanapé háttámlájától több legalábbis nem látszott) David bukkant fel - Mióta vagytok itt?!
Nem tudtunk egy szót se szólni, mindketten megkövülve meredtünk Davidre, Pierre feje a nyakam felett volt még mindig.
- Hát izé... miért a nappaliban kell dugni?! - egyenesedett ki Pierre, én pedig megigazgattam a felsőm, mivel az énekes kicsit félre húzta. David pár másodpercig csak gondolkozott majd újra kitört.
- Miért dugás közben kell hazaérnetek?! - vágott vissza karba tett kézzel, majd már a negyedik személy is megmutatta az arcát.
- Öhm, helló April vagyok - intett nekünk kényelmetlenül egy rikítóan vörös, hosszú hajú lány. David kora körül lehetett.
- Helló, Abbey - utánoztam le majd a mellettem álló Pierre krákogással elterelte a figyelmem.
- David, mi lenne ha magatokra kapnátok valamit vagy legalább nem a kanapén basznátok, amit ezer százalék hogy holnap le fogunk cserélni?! - mondta szemrehányóan Pierre, de láttam rajta hogy frusztrált a látványtól. "Talán később segíthetek ezen.." gondoltam magamban amire kívülről el is mosolyodtam de ettől csak mindenki hülyén nézett rám. "Na fasza, bemutatkoztam az új csajnak! Menekülj, menekülj!".
- Hagyjad csak őket, már annyira mindegy - szólaltam meg aztán egy puszit nyomtam Pierre szájára - Menjünk be a szobádba, nekik és jobb lesz és nekünk is - suttogtam szenvedélyesen a fülébe majd bementem a szobájába. Nem sokkal később ő is követett vigyorogva majd ahogy bezárta az ajtót maga után, neki döntött és folytatta a nyakam harapdálását. Fájt, de ezzel együtt kimondhatatlanul élveztem és ezt ő jól tudta. Jobbra hajtottam a fejem, hogy nagyobb hozzáférést kaphasson a nyakamhoz, közben pedig a nadrágján keresztül simogattam, Behunytam a szemeim, hogy jobban tudjak koncentrálni arra amit érzek, közben lassan elért odáig, hogy miután felemeltem a karom, levette a felsőm, de egy pillanatra sem nyitottam ki a szemeim. Borzasztóan kívántam őt, már annyira hogy szinte vibrálást éreztem a rövid farmer nadrágomban. Kellett pár másodperc, hogy rájöjjek arra, hogy ez a telefonom volt.
- Ne foglalkozz vele - motyogta Pierre a melltartóm kapcsával bajlódva. Akárhogyan is próbáltam nem figyelni rá, ez még jobban fokozta a türelmetlenségem. Már csak azért sem akarta feladni az illető, így rápillantottam a kijelzőre: Jenna. Nagyon jól tud időzíteni ő is.
- Fel kell vennem, Jenna nem szokott csak úgy hívogatni - tettem a kezem a már mellkasára, hogy le tudjam álltani egy kicsit, amire megadóan morgott és ledőlt az ágyára.
- Mi az Jen?! - támadtam le egyből ahogy leültem az ágyra. Mit akarhat?
- Neked is szia! - köszönt sértődötten, eközben pedig Pierrenek ismét elszabadultak a kezei, Jenna második mondatára ki is tudta kapcsolni a melltartóm - Megzavartam valamit?
- Igen, de most már mindegy, nyögd ki mi volt olyan fontos! - siettettem, mert a vonalnak ezen az oldalán, mindketten türelmetlenebbek lettünk másodpercről másodpercre.
- Nagy baj van - sóhajtott gondterhelten a telefonba a barátnőm.