12. rész

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt van az új rész. Az új szereplő, azaz Pete Wentz a mai napokban már nem létező Fall Out Boy zenekar basszus gitárosa volt. Azért gondoltam, hogy ő legyen a következő szereplő, mert nagyon szerettem a bandát és a négy tag közül őt tudnám elképzelni erre a szerepre. Sajnálom, hogy feloszlottak, pedig imádom a számaikat és mai napig hallgatom őket akár együtt van a banda, akár nem. Kicsit beszélek magáról a részről is: igyekszek javítani a fogalmazó képességem, nem vagyok vele teljesen elégedett mostanában így megpróbálom úgy írni a sztorit, hogy jobban el tudjátok képzelni az eseményeket.. Ezt nem azért mondom, hogy agyon dicsérjetek, csak egy kis önkritika. Na mindegy, nem húzom tovább az időt :)) Megtaláljátok Pete-et a "Szereplők" oldalon.
Jó olvasást, remélem, hogy tetszeni fog :D



- Pete?? - esik le az állam az említett személy felé fordulva.

- Végre, hogy itt vagy! - mondja angolul miközben feláll a kanapéról majd közelebb lépett hozzám és átölelt. Nem tudtam feldolgozni, csak ott álltam semmit se téve először, majd kapcsoltam és viszonoztam az ölelését. Pete itt született Miami-ban így angolul ért csak.. legalábbis erről tudok egyedül.

- Te hogy-hogy itt? - húzom magamhoz közelebb - Olyan rég óta nem láttalak!!

- Vissza költöztem Miamiba és gondoltam meglátogatlak - engedjük el egymást, ő pedig rám mosolyog - Csodáltam, hogy még mindig itt laksz..

- Nem! Én már nem lakom itt - vágok a mondata közepébe, nagy szemekkel nézett engem, gondolom meglepte a hangsúly azon "Nem" szócskán, amit én se értek miért úgy mondtam - Csak egy kicsit kikapcsolódni jöttem vissza Montreal-ból... ezek szerint épp időben - kanyarodik felfelé a szám széle.

- Örülök, hogy újra látlak! Nehéz volt itt hagyni a várost.. - néz másfelé kicsit szomorúan, mintha bevillant volna neki a keserves emlék - De ezt te is jól tudod - a tekintete rám szegeződött megértően.

- Hiányoztál - érintem meg a vállát figyelmen kívül hagyva az előző mondatát - Mesélj, gondolom tanultál valamit németül 4 év alatt - ülök le a kanapéra.

- Az eltelt időhöz képest elég keveset - nevet és lehuppan mellém - Hallom az akcentusod se változott semmit! - nevet a franciás kiejtésemen gúnyolódva.

- Hát az nem is fog - mosolygok - De megváltoztál! - nézek rajta végig meglepetten, mosolyogva. Helyesebb lett az évek során, mint a gimibe volt.. ott se nézett ki rosszul, de ez a hosszú négy esztendő még inkább feljavította a külsejét. Régen szerelmes voltam belé de biztos voltam benne, hogy ez nem kölcsönös. Ő mindig más lányokkal randizgatott, ettől függetlenül jóba voltunk de nem tudott az érzéseimről. Ha szakított egy lánnyal én ott voltam neki és átsegítettem a nehéz szakítás utáni korszakon.. ilyen egy jó barát nem? Annak ellenére, hogy mit éreztem iránta meg kellett szoknom a gondolatot, hogy randizgatott hiszen ő csak élte az életét. Nem mertem sose megkérdezni tőle, hogy esetleg ő is érez-e valamit irántam.. ahhoz túl gyáva voltam. Jenná-val is nagyon jó barátok voltak, így hárman sok időt töltöttünk. Pete nem tudja a sztorit a szüleim haláláról, csak annyit hogy már nincsenek velünk. Sosem beszéltem vele erről részletesen, inkább kerültem a témát. Ő nem tudja mekkora sebet szakítottam fel azzal, ha csak rájuk gondoltam. Sok mindent nem tudott rólam és még most se. Hülyeség után következtek a hülyeségek amiket együtt éltünk át hárman. Nekik köszönhetem, hogy sokszor elterelődött a figyelmem a múltról és éltem a jelent. Vele mentem a végzős bálra, mint két barát de azzal is megelégedtem, elég volt hogy ott volt velem és jól éreztük magunkat. Pete-be 2 és fél éven keresztül lehettem szerelmes, a gimi utolsó két évébe és az utána következő fél évbe. Amikor végzősök voltunk a szülei állást kaptak Berlinben és neki is mennie kellett értelemszerűen, mivel még nem volt felnőtt. Azon a napon, amelyiken megosztotta velünk az infót, hogy költözik még suli vége előtt... összetörtem. Ismét előjöttek a szüleimet hiányoló könnyek, de most az is párosult hozzá, hogy Pete itt hagyja Miami-t, vele együtt a barátait, azaz minket és a közös emlékeket. Jenna jól tudta, hogy mennyire szeretem Pete-et, ő volt az aki megvigasztalt, mint az igazi leges legjobb barátnőm. Többnek is érzem Jenná-t, mint legjobb barátnő.. már a nővéremnek tekintem. Pete-el beszéltem telefonon szinte mindennap, de ahogy teltek a hetek egyre kevesebbet. Már nem voltam képes sírás nélkül beleszólni a kagylóba, amivel nem akartam az ő idejét se pazarolni, se az enyémet. Fél év elteltével sikerült elfelejtenem, sikerült feladnom az érzéseim iránta és azóta is így vagyok ezzel. Ő a legjobb fiú barátom, aki csókjáért valaha bármit megtettem volna, de megváltoztam.

- Ez bók akart lenni? - nevet enyhén miközben végig méregetett.

- Határozottan - mosolygok barátságosan.

- Te is nagyon megváltoztál! Szintén jó irányban - mondja kedvesen.

- Hallom már itt is van az én unokahúgom! - lép ki a konyhából Lisa - És találkoztál Pete-el - tesz le egy könyvet a kávézó asztalra.

- Lisa, szólhattál volna, hogy vendégünk van... akkor hamarabb haza jövök - fordulok felé  vissza váltva franciára.

- Hogyan, hogyha szóhoz se engedtél jutni? - ül le egy fotelba - Egyébként, minek kellett neked állatorvos? - kérdez rá kíváncsian. Mérgesen néztem rá, hogy megértse nem a legmegfelelőbb pillanatot választotta a kifaggatásra.

- Lemaradtam, miről van szó? - nevet Pete, a tekintete köztem és a nagynénim között cikázott. Ő nem tud franciául, itt született Miami-ban.

- Semmi.. - fordulok felé már normális arckifejezésre váltva - Mióta vársz itt?

- Talán egy órája - mondja kis gondolkozás után.

- Miért nem mentél haza? - lepődök meg egy kicsit.

- Lisa azt mondta nyugodtan maradjak.. és hát nem tudtam ellenállni a sült csirke illatának... - mosolyodik el Pete.

- Sült csirkét csináltál és meg se kínálsz?? - nézek hirtelen Lisá-ra - Most megbántottál! - fordulok el tettetve a dühöt.

- Időt se adtál rá, hogy megkínáljalak Abbey drágám! - nevet Lisa - Gyere, kint van a konyhában - invitált be a konyhába Lisa majd felálltam a kanapéról és a konyhába mentem, mögöttem Pete sétált.

- Te nem kérsz repetát Pete? - szólítja meg  Lisa a konyha ajtóból a fiút.

- Nem, köszönöm jól laktam - villant felé egy mosolyt.

- Rendben, akkor hagylak titeket beszélgetni.. sok bepótolni valótok van - szívódik fel az ajtóból Lisa.

- És mi újság veled? - kérdem a mellettem ülő Pete-et, mielőtt elkezdtem volna enni.

- Hát... ott hagytam az oltárnál a menyasszonyom... - néz zavartan a szemeimbe, én pedig félre nyeltem a falatot és köhögni kezdtem - Úr isten jól vagy?

- ....Persze..de.. miért hagytad ott? - hagyom abba a köhögést, néha még is beékelődött egy-egy a mondatom közé. Továbbra is őt néztem, némán figyelt miközben dőltek a számból a szavak - Kezdjük ott, nem is tudtam hogy házasodni fogsz! Miért nem hívtál fel?? Azért egy meghívónak örü.. - szakított meg a hadarásban egy szenvedélyes csókkal, ami nagyon meglepett de viszonoztam. Miért viszonoztam?? Nem tudom, lehet azért, hogy a tinédzserkori vágyam teljesüljön. Körülbelül a tizedik másodpercben ellöktem magamtól, a szemeiben keresve a választ rájöttem miért van itt de nem akartam elhinni - Ezt mire véljem??

- Abbey.. nem voltam képest hozzá menni Margaret-hez, mert.. - vesz egy hatalmas levegőt majd kifújja azt -.. rájöttem, hogy már a suli bál óta szerelmes vagyok beléd!! És úgy láttam, hogy te is így érzel.. csak ugye nekem mennem kellett.. - néz a szemeimbe. Ettől féltem. Ettől féltem, hogy ezt fogja mondani.

- Pete.. én... nekem barátom van.. - mondom ki nehezen, tartva a szemkontaktust, amit ő szakított meg és behunyta a szemeit  - Ha aznap bevallod ezt nekem, akkor lett volna esélye kettőnknek.. de most..
- Szereted őt? - keresi ismét a tekintetem, így várva a választ. Nem tudtam mit mondjak hirtelen.

- Pár napja ismerem úgy hogy ezt még nem mondhatom - nézek a szemeibe.

- Szeretsz engem? - teszi fel a kérdést, ami gondolkodóba ejtett. Talán szeretem őt?? Nem, már legalább két éve kiszerettem belőle.. vagy még se? Ez a két szó és a csók nagy nyomást helyezett a gyomromra, hevesen vert a szívem és még hozzá el is pirulhattam egy kicsit.. mind ezt 2 másodperc alatt.

- Mint egy barátot, igen - mondtam neki, ezzel magamnak is bizonygatva de láttam, hogy nem hitte el.

- Biztos vagy ebben, hogy nem érzel többet, mint barátságot? - csillant fel a remény szikrája a szemeiben, amikor látta a reakcióm. Azt kívánom bár csak nem látszana meg rajtam ennyire az, amit belül érzek! Bárcsak el tudnám rejteni az érzéseimet, ezzel megvédve magam az ilyen szituációktól. Összeszedtem magam és válaszoltam neki.

- Egészen biztos - mondtam határozottan, a szívem már a torkomban dobogott de sikerült hihetően válaszolnom.

- Mekkora barom vagyok! Megcsókollak még mielőtt megkérdeztem volna, hogy foglalt vagy-e..  - fogja a fejét Pete, ahogy lekönyököl az asztalra.

- Nem vagy barom.. - próbáltam nyugtatni - Arra koncentráltál, hogy bevalld az érzéseid.. - simogattam a vállát megértően. Ezt a mozdulat berögződött. Mindig amikor egy szakításon volt túl, ezzel éreztettem vele, hogy rám mindig számíthat.

- Sajnálom - mormolja az orra alatt a szót - Sajnálom, hogy nem vallottam be akkor - néz bocsánatkérően a szemeimbe - Ha visszaforgathatnám az időt biztos megtenném!
- Már késő Pete.. tudom, hogy ez ilyenkor nem segít sokat de... szeretném ha barátok maradnánk -  fürkészem a szemeit, remélve hogy a válasza igen lesz. Attól még, hogy szerelmes belém (és talán én is érzek még valamit) nem akarom elveszteni a barátságát.

- Én is - mosolyodik el, végre először a csók után. Kínos csend lepte be a konyhát, majd óvatosan közelítettem felé kitárt karokkal. Hosszara sikerült ez az ölelést, de benne volt az elmulasztott négy év. Nem tudom elhinni.. szeret engem? Ez felkavarta az érzéseim, jobban mint amennyire szabadna.  Lehet még se szeretem csak azokat az időket hiányolom amikor bele voltam zúgva? Szükségem lenne Jenná-ra, beszélnem kell vele.. ő tud csak segíteni - És veled mi van mostanság? - kérdez rá Pete, visszatérve az eredeti témához, mintha semmi se történt volna - Hogy megy a főzőcskézés? - próbál nevetni de csak egy enyhe, halk nevetés sikerült.

- Egész jól - ennyit tudtam kinyögni, egy mosolyt erőltetve az arcomra.

- Örülök - húzódik mosolyra az ő szája is - Meddig leszel itt Miami-ban?

- Egy hétig, aztán megyek vissza Jenná-val Montréal-ba.. - sóhajtok - ..dolgoznom kell.

- Majd később még beszélünk, de nekem most mennem kell.. ki kell csomagolnom a cuccaim - ölel meg újra majd feláll az asztaltól - Szia!

- Szia.. - köszöntem el tőle. Rá öt másodpercre már hallottam a bejárati ajtó csukódását. Rádőltem az asztalra, miután odébb toltam a tányérom és sóhajtottam. Már nem is voltam éhes. Azért jött vissza, hogy felforgassa az életem, amit már majdnem sikerült rendbe raknom?? Nagyon jó.

- Nem is eszel már Abbey? - terem hirtelen ott mellettem egy szempillantás alatt Lisa, ami meg is ijesztett, így felkaptam a fejem.

- Ennyivel jól laktam, köszi - erőltettem egy mosolyt az arcomra, de nem vette be a színjátékot.

- Mi történt? - takarította el a maradékot, aztán elmosogatott - Látom, hogy valami nincs rendben, nekem elmondhatod!

- Csak Pete.. - sóhajtottam egy hatalmasat ahogy neki dőltem az étkezőszék támlájának.

- Még mindig szereted? - néz egyszer engem, egyszer a tányért amit mosogat éppen.

- Te.. te.. honnan.. - nyitom nagyra a szemeim de nem tudom kimondani amire gondolok, mert megszakított.

- Ajj Abbey! Azt hiszed olyan vak vagyok, hogy nem veszem észre a szerelem nyilvánvaló jeleit? - forgatja a szemét Lisa, amikor eltörölgette a tányérokat én pedig még mindig csak tátott szájjal bámultam őt - Ő nem vette észre, mert nem ismer annyira mint én - mosolyog Lisa. Tudta, hogy magamtól nem fogok tudni megszólalni, így leült mellém és ismét kérdezte - Még mindig szereted?

- Nem... - válaszoltam határozatlanul - Nem tudom! - adtam meg magam. Tényleg nem tudom, mit érzek iránta. Lehet, hogy ez csak egy fellángolás, mielőtt megcsókolt volna nem is éreztem ezt.. muszáj volt neki megtennie a lépést??

- Miért ellenkezel a szívednek? Úgy sincs senkid hát akkor meg miért nem engedsz szegénynek? Látszik rajta, hogy viszont szeret! - emeli fel a fejem, hogy a szemembe tudja mondani.

- Erről akartam veled beszélni.. kibékültem Pierre-el - néztem keservesen a szemeibe, egyből megértett mindent.

- Azok után amit veled művelt?? - csodálkozik Lisa - Én nem akarom befolyásolni az érzéseid, de legalább egy kicsit tovább húzhattad volna a megbocsájtást! És különben is mit keres itt? Vagy hogyan békültetek ki?

- Mind az öt fiú eljött Miami-ba nyaralni.. a tengerparton találkoztunk, akkor láttam meg amikor szörfözött... és események jöttek egymás után. Olyan gyorsan történt minden, ott kötöttem ki, hogy az óceánban kér tőlem bocsánatot szemtől szembe és fogja a kezem és.. megcsókolt - mosolyodok el ahogy vissza emlékeztem, de éreztem a gyomromban a bűntudat érzését, így a mosoly hamar lefagyott az arcomról.

- Vigyázz vele.. ha egy rossz lépést tesz én esküszö..

- El tudom intézni, nyugi! Nem kell ennyire aggódnod értem, nem vagyok már kislány! - förmedek rá - Meg kéne ismerned, ahhoz hogy véleményt alkoss róla!

- Mielőtt én megismerném először NEKED kéne! - mutat rá a lényegre Lisa és igaza is van.. bár nem akarom neki bevallani.

- Azon vagyunk, hogy megismerjük egymást, erre jön Pete és mindent tönkretesz!! - csúszott ki a számon.

- Jajj szívecském, gyere ide! - ölel át, a vállába temettem az arcom és sírni kezdtem - Most mondhatnám, hogy hallgass a szívedre de az hatalmas közhely lenne! Meg szeretném ismerni ezt a Pierre srácot - simogatja a vállam vigasztalóan - Csak értsd meg, hogy aggódok érted!

- Megértem és hálás vagyok, hogy próbálsz rám vigyázni, de vannak dolgok amiben egyedül kell döntenem! - emelem fel a fejem szipogás közepette.

- Örülnék, ha áthívnád mondjuk ma vacsorára.. - nyújt egy zsepit az asztalról.

- Kicsit korai lenne... biztos nem akar egyből találkozni a szül... a nagynénimmel - javítottam ki magam gyorsan.

- Akkor meg hívd át valamelyik nap.. de szólj még mielőtt megteszed, hogy tudjak főzni valamit! - mosolyog vigasztalóan.

- Jó jó ígérem - egyeztem bele, majd bevillant valami nagyon fontos tény és hirtelen aggódó barátnő üzemmódba váltottam - Jenná-t nem láttad? - kérdeztem kétségbeesetten Lisa-t. Egy pillanatra elmosolyodtam, eszembe jutott hogy amióta meglátogatott Montréal-ban, szinte mindennap megkérdezem ezt valakitől, ám aztán ismét akörül forgott az agyam, hogy merre is lehet. Tudom, hogy tud vigyázni magára, miért ne tudna? Talpra esett lány és nem vagyok az anyja.. de még is ő a legjobb barátnőm. Mondjuk az nevetséges, hogy érte jobban aggódok, mint az elveszett báránykámért, alias Alex-ért. Tényleg, ő merre lehet? xD

- Nem láttam.. de nem veled volt? - kérdez rá Lisa.

- De igen, aztán elvesztettem a fonalat onnantól, hogy.. mindegy - pirultam el egy kicsit - Sebastien-nel sétált a parton utoljára amikor láttam - húzódott mosolyra a szám - Mindegy is, érezze jól magát hiszen azért jöttünk!

- Neked is azt kéne tenned - mondta halkan, éreztetve velem, hogy fel kéne hívnom Pierre-t.

- Nem is tudom.. hülyén érzem magam amiért vissza csókoltam Pete-et.. - sóhajtottam egy hatalmasat ő pedig kikerekedett szemekkel nézett először rám, meglephette az információ.

- Ne legyen bűntudatod, a családunkban senki se reagál jól ha villám gyorsan kell döntenie - simogatja a hátam megértően - Én már csak tudom.. - mormolta az orra alatt alig hallhatóan.

- Tessék? - emeltem fel a fejem az öleléséből.

- Semmi, csak annyit mondtam, hogy menj.. keresd meg Pierre-t és éld az életed.. de azért óvatosan! - teszi hozzá a jóra intve - És különben is, el kell mondanod neki ha egészséges kapcsolatban akarsz élni.

- Igazad van - mentem be a szobámba rendbe szedni magam. A sírás miatt elkenődött a minimális sminkem, ezért újra megcsináltam. Nagy sóhajtással kísérve kikotorásztam a farmerzsebemből a telefonom majd kikerestem Pierre nevét a névjegyzékből. Behunytam a szemem és kissé remegő ujjakkal megnyomtam a hívás gombot.
/beszélgetés kezdete/

- Szia! Bevásároltatok Deliah-nak? - kezdem a beszélgetést, tudnom kellett merre van.. nem telefonon akarom neki elmondani az egészet és úgy érzem nem várhat... felemésztene a bűntudat.

- Királylány! - hallom ahogy mosolyogva szól bele a telefonba, ezen akaratlanul az én szám sarka is felkanyarodott - Minden meg van, vettünk neki kutya kaját meg kényelmes ágyat is! Látnod kellett volna, David-et fának nézte... - mondja egy kis szünettel majd nevet és én is.

- Szegény David! - kuncogtam aztán visszatértem a mondani valómhoz - Őő figyelj.. ráérsz még ma? - kérdeztem reménykedve, hogy igen-t mond.

- Neked bármikor! - válaszol édesen - Mit szeretnél mondani?

- Nem telefonon kéne megbeszélni.. a parton találkozzunk ahol délután is, olyan negyed óra múlva, persze ha az neked is megfelel...

- Találkozunk ott - mondja kicsit feszült hanggal majd leraktam.
/beszélgetés vége/

Lisa-tól elköszöntöm mielőtt kiléptem a házból majd a partnak vettem az irányt. Bűntudat kavargott bennem a csók miatt, még ha ő rosszabbat is tett pár napja. Amikor megérkeztem szinte egy árva lélek sem volt a parton, csak egy-két embert láttam lubickolni a vízben, vagy feküdni a törülközőiken. Miért is lennének sokan, ha már hét óra lesz lassan? Gondoltam egyet és leültem a homokba a hullámokhoz közel majd felhúztam a lábam amit a karjaimmal átkaroltam. A csupasz lábujjaim hegyét néha elérte a víz, míg a szellő hűvösebben fújt az arcomba. Minden perc jobban növelte a feszültséget, minél hamarabb be akartam neki vallani a történteket. Lépéseket hallottam magam mögül, ahogy lassan valaki lába érintkezik a puha homokkal, majd lassan a vizes talajhoz ér az illető és a lépése hangját felváltja a fülemhez közeli légzés. Tudom, hogy Pierre az, ezért nem mozdultam meg, csak mosolyogtam
- Mióta vársz rám? - helyezi gyengéden a kezét a vállamra és lágyan simogatja azt majd az ajkaival a nyakamra lehel apró, mámoros csókokat.

Kis hezitálás után válaszoltam - Pár perce érkeztem meg én is - élveztem a bőrünk érintkezését.

Mellém sétált majd török ülésben lassan leült ő is a homokba, mindketten a naplementét csodáltuk. A vállára döntöttem a fejem, a bűntudat egyre csak erősödött de nem mertem megszólalni. Egyikőnk se akarta megszakítani a gyönyörű pillanatot, de elkerülhetetlen volt, ha már emiatt hívtam ide - Mi volt az a fontos mondani valód? - éreztem ahogy felém fordítja a fejét, hosszú fekete hajamba suttogva a szavakat.

Mély lélegzet vétel után felemeltem óvatosan a széles, izmos válláról a fejem - Nem tudom, hogy kezdjem, de.. - sóhajtottam hatalmasat, ezzel összeszedve a gondolataimat. Az arcáról nem tudtam leolvasni semmi érzést. Nem árulkodott arról, mit gondol valójában belül  - ..Lisa-nál várt egy régi gimis barátom, Pete - kicsit megrezzen hirtelen az arca, mintha már lenne sejtése hol fog kilyukadni ez a beszélgetés - vissza költözött ide Miami-ba, hogy miért vissza, abba most ne menjünk bele... - nézem a földet, nem tudtam a szemébe nézni -...és beszélgettünk arról mi történt velünk ebben a pár évben, amióta nem találkoztunk, majd hirtelen... megcsókolt - nézek az arcára ismét vissza, várva a reakcióját.
Érthetően kicsit mérges arckifejezésre váltott, majd mielőtt megszólalt volna valami visszafojtotta belé a szót és helyette egy mély sóhaj hagyta el az száját - Visszacsókoltad? - szólal meg lágyan, amire én bólintottam viszont mielőtt megvédhettem volna magam az ujját az ajkaimra helyezte - Szereted őt? - teszi fel a kérdést, amit egy órája a váratlan vendégem kérdezett ugyan így, csak angolul és Pierre-re célozva.

Aggódva várta a választ, látható volt rajta, hogy legszívesebben felkeresné Pete-et és kiütné belőle a lelkét is - Nem! - válaszolok gyorsan és teljes szívemből.

Nem hitte el, újra kereste a tekintetem - Akkor miért csókoltad vissza? - fog meg ezzel a négy szóval.

Még magam se tudtam, hogy miért cselekedtem így de gyorsan kellett reagálnom - Még a suliban régen szerelmes voltam belé - kezdem a magyarázkodást, Pierre összeszorította az ajkait - És most amikor megcsókolt valahogy úgy éreztem viszonoznom kell.. be kell teljesíteni a tini álmomat.. hülyén hangzik jól tudom de hidd el nem érzek iránta semmit! - beszélek őszintén, azt mondtam el neki amit belül is éreztem.
- Biztos, hogy csak ennyi? - talán egy kicsit lenyugodott, amikor érezte a kezem óvatosan simogatja az arcát.

Magabiztosan bólintottam egyet és belül én is lecsillapodtam amikor kimondtam mit érzek - Sajnálom, hogy ezt tettem! Hatalmas bűntudatom van még mindig.. - hajtom hátra a fejem miközben lehunytam a szemeim.

Közel hajolt hozzám majd megbocsájtóan és édesen megcsókolt, ezáltal nem nyitotta ki a szemem, élveztem minden egyes pillanatát ahogy az ajkaink egymásra tapadnak majd szép lassan elhúzódott - Nem mondom azt, hogy oké amit tettél.. de ahhoz képest ami a klub után történt ez semmi.. - hajtja le a fejét, bűnbánóan a homokot fürkészve.

Felemeltem az állánál fogva a fejét majd a szemeibe néztem amikor megcsókoltam, ezzel átadva neki az iránta érzett szeretetem - Azt hiszem kvittek vagyunk.. - erőltetek egy gyenge mosolyt az arcomra.

- Én is - indul meg a keze lassan a hátamon majd a másik oldalon megállt és a derekamnál fogva magához húzott és egy lágy csókot nyomott a homlokomra. Szótlanul ültünk tovább a gyönyörű naplementében, élveztük az itteni időjárást és persze egymás közelségét. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor bevallottam neki ami történt, főleg amikor tudatta velem hogy megbocsájtott. Ettől függetlenül én még nem bocsájtottam meg magamnak amiért viszonoztam Pete csókját.. de nem! Nem gondolok erre! Csak érezni akarom a szívverését, míg a fejem a széles, férfias vállán pihent. Néha lehajolt egy finom, szenvedélyes csókért amibe én gondolkodás nélkül bele egyeztem és csatlakoztam. Lehetne ennél is jobb? Akkor más nem jutott eszembe, a paradicsomban éreztem magam.