11. rész

Sziasztok!
Mostanában az iskola miatt sajnos nem igazán tudok új rész írni, ezért ritkábban fogok frisset hozni :( Amikor az időm megengedi írom a sztorit tovább. Próbálom folytatni egy kicsit minden nap, de rengeteg a tanulni valóm. Kicsit most hosszabb részt hoztam, még egyszer nagyon sajnálom, hogy ilyen későn jelentkeztem :/ Jó olvasást, azért remélem tetszik :)




- Vigyük haza! - nyafog Pierre egy szegény kóbor csivavát simogatva - Úgy sincs rajta nyakörv!
- Én aztán nem fogom sétáltatni! - jelenti ki David - És hol aludna??
- Majd én sétáltatom és a szobámban fog aludni - veszi fel a földről Pierre a kiskutyát.
- Hát jó, de nem fogok kutya kajáért járkálni a boltba - simogatja meg a kutyus fejét David.
- Srácok, még mielőtt bele élitek magatokat, állatorvoshoz kéne vinni.. - világosítom fel őket.
- Oké, és Miamiban hol van állatorvos? - nevet Chuck.
- Honnan kéne tudnom? Van internet, újság... vagy megkérdezem Lisa-t, ha már itt lakik ő biztos tudja - veszem elő a telefonom. A fiúk közben a kutyussal játszottak, azaz csak Pierre, David és Chuck, mert Jeff a barátnőjével elment egy randira. Miami-ban él és kihasználták az alkalmat, hogy együtt lehetnek. Egy France nevű lánnyal jár, ha jól emlékszem így hívják. Mesélt róla, miközben a ebédlőben voltunk. Kíváncsi vagyok rá, ha Jeff szereti, akkor biztos aranyos lány.
/beszélgetés kezdete/
- Szia Lisa, lenne egy kérdésem.. - mentem kicsit odébb a többiektől.
- Hol vagy már Abbey drágám?? Végre, hogy hívtál Jenná-t se lehet elérni, már kezdtem aggódni! - hadarja el Lisa.
- Nyugi, nyugi!! - nevetek - Jól vagyok, de majd később elmesélem mi történt.. nem tudod merre van az állatorvos ?
- Állatorvos? Minek az neked? - lepődik meg Lisa, halk krákogással jeleztem neki, hogy térjen a lényegre  - .. és ott fordulj be balra. A kicsi fehér ház lesz az.
- Oké, köszi.. majd megyek haza és beszámolok mindenről, szia - teszem le a telefont aztán vissza mentem a fiúkhoz.
/beszélgetés vége/
- Na mit mondott? - fogja meg a derekam Pierre majd megpuszilja a homlokom. Úgy érzem jól döntöttem, hogy megbocsájtottam neki. Nem éreztem magam ennyire boldognak még életemben, mint az elmúlt pár órában voltam. Egyszer nem gondoltam a rossz emlékekre, csak nevettem a fiúkkal együtt. Elvonták a figyelmet a felesleges múlton töprengésemről azzal, hogy hülyéskedtek és így én is csatlakoztam.
- Gyertek, mutatom az utat - próbáltam megindulni, de a lábaim nem akartak és Pierre se engedte, így inkább csók csatába kezdtünk.
- Ne most nyaljátok egymást, inkább mutasd az utat! - türelmetlenkedett David.
- Maradj már, haver! - nevet Pierre, aztán megindultam előre, ők pedig követtek. Pierre kezébe volt a csivava, szegény didergett egy kicsit. Néha átadta David-nek vagy Chuck-nak, mert ők is meg akarták fogni. Szép lassú tempóban megérkeztünk a kicsi fehér épülethez, pont olyan volt ahogy körül írta nekem Lisa.
- Na ide be! - terelem be a fiúkat. Egy 50-es, morcos molett nő volt a recepciós, egyikőnk se mert odamenni hozzá xD. Épp olvasgatott valami magazint, meg rágózott közben... érdekes látvány volt.
- Menj Pierre, te talán nem férsz le a torkán! - röhög halkan David, Pierre meg oldalba üti őt a könyökével - Áu! - simogatja a sérülését David.
- Jó napot! Hoztam két állatot - mutat Chuck David-re és Pierre-re a recepciós pultnál. A nő nem tudta hova rakni a jelenetet, rezzenéstelen arccal hajolt ki Chuck mellett: egy nevető nőt látott, két egymást piszkáló pasit és az egyiknek egy csivava remegett a kezében.
- Ha szórakozni jöttek ide, kérem távozzanak! - mondja mérgesen Chuck-nak a nő undorító csámcsogások közepette.
- Félre érti! Találtunk egy kóbor csivavát - rakja a pultra a recepciós orra elé újdonsült barátunkat David. Csak bámult a recepciós.
- Rendben üljenek le és várják ki a sorukat.. de maradjanak csendben! - sóhajt a nő mi pedig így tettünk és lehuppantunk a kikerekedett szemű gazdik mellé.
- Majdnem leharapta a fejed Chuck, egyben vagy? - veregeti meg a hátát David.
- Örökre agykárosodást szenvedtem! - mondja hülyeségből Chuck.
- Ami nincs nem sérülhet! - röhög Pierre.
- Ezek szerint tökön rúghatlak! - nevet Chuck, erre Pierre-el pofozgatni kezdik egymást.
- Jól van srácok elég lesz, nehogy az a varangy kiküldjön minket, a csivava inná meg a levét -   próbálom szétválasztani őket.
- Oké.. - ülnek vissza feladva a helyükre majd egy ideig csendben voltunk és Pierre magához húzott.
- Hogy nevezzük el? - kérdi, miközben én a kutyust simogatom.
- Hm.. tessék? - eszmélek fel, tisztára máson járt az agyam. Egy tök jó szám ment a fejemben de csak a dallama jutott eszembe. A zavarodottságomon elmosolyodott.
- Mi legyen a kutya neve? - simogatja a vállam azzal az ellenállhatatlan mosollyal körítve.
- Nem tudom, a tiéd lesz - mosolygok én is. Beleremegtem az érintésébe, próbáltam nem mutatni.
- De én téged kérdezlek! - néz a szemeimbe azzal a csodás barna szempárral. Órákig tudnék gyönyörködni bennük.. hogy lehet ennyire tökéletes?
- Na várj - emelem fel a kutyát a kezéből - Most akkor lány? - nem tudtam eldönteni, közben elnevettem magam és ő is.
- Nagyon úgy néz ki! - simogatja meg a kutya fejét - Na mondj egy lány nevet ami jól hangzik kutyának!
- Jó jó, mondjuk.. - gondolkozok de nem járt máson az eszem csak azon a dalon - Nem tudom!! - nevetem el magam.
- Hey there Deliah... - énekel a Pierre melletti széken David a telefonjával játszadozva.
- Ez az a szám! - fordulok rádöbbenve David felé, amikor már jó ideje dalolta.
- Micsoda? - áll meg David az éneklésben. Értelmetlen fejet vágott, meg is értem.
- Milyen szám? - kérdez rá Pierre, közben Chuck is résen volt.
- Ennek a dallama megy a fejemben régóta és nem jutott eszembe a szövege - könnyebbülök meg, eddig nem hagyott nyugodni ez a dolog.
- Énekeld újra az első sort belőle David - kéri meg rá Chuck, majd így is tett - A Deliah nem jó név neki? - mutat a kutyusra.
- Szerintem nagyon jó! - nézek Pierre-re.
- Chuck, te vagy az én hősöm! - áll fel a székről Pierre majd megöleli az ülő Chuck-ot.
- Ohh, szívesen babám! - viszonozza az ölelést Chuck.
- Kezdek félni, hogy tényleg heteró vagy-e Pierre... na meg Chuck.. - nevetek.
- Jól van, elég a buzulásból! Fogjátok vissza a vágyaitokat, rendelőben vagyunk! - válassza szét őket David - Különben is én énekeltem, nem Chuck!
- Csak irigykedik - legyint Chuck.
- Nem is igaz! - durcázik be David.
- Óóó, gyere ide szívem! - öleli meg őt is ülve Pierre, de David nem viszonozza.
- Most már nem kell! - fordul el tőle álmérgesen. Szép lassan elfogyott a többi beteg majd mi kerültünk sorra.
- Gyere be velem Abbey! - fogja meg a kezem Pierre.
- Félsz az állatorvostól? - mosolygok majd felállok a székből is megpuszilom az arcát - Jövök.
- Aztán ne csináljatok semmi rosszat - nevet Pierre Chuck-ot és David-et nézve.
- Inkább gyere már - nevetek, miközben húzom be az orvoshoz. Egy középkorú szemüveges férfi állt a vizsgáló asztal mellett.
- Jó napot! Dr. Howard vagyok - fog velünk kezet a férfi - De nyugodtan szólítsanak Tom-nak.
- Én Pierre Bouvier vagyok, ő pedig a barátnőm Abbey Lemons - mutatkozik be Pierre is.
- Ez a drága jószág pedig? Kóbor kutya? - simogatja meg Deliah fejét Tom.
- Igen, az utcán jött oda hozzánk, amikor kijöttünk a Coconut étteremből - válaszolok.
- Miért nem egy menhelyre vitték? - kérdi Tom, Deliah-t vizsgálva, aki kezdett kivirulni - Nagyon eleven.. ez jót jelent.
- Meg akarom tartani - mondja Pierre. Tom valami injekciót adott be Deliah-nak, miután megvizsgálta - Ha már itt tartunk doktor úr.. a kutya lány vagy fiú?
- Nőstény - válaszolta az orvos, kijavítva Pierre-t - Egészséges kölyök kutya, de vissza kéne jönni hetente egyszer, hogy megkapja az oltásait... kb. 4 hónapos lehet - nézett ránk az orvos.
- Mi nem Miami-ban élünk - szólaltam meg - Montrealban, csak ide jöttünk egy kis kiruccanásra, amikor a barátainkkal ettünk egy közeli étteremben és megláttuk ezt a csivavát - magyarázom az orvosnak.
- Értem.. hát akkor Montrealban is vigyék el állatorvoshoz és adják oda neki ezt - nyom egy papírt Tom a kezembe, amire pár másodperccel ez előtt írt - rajta van melyik oltást adtam már be neki.
- Köszönjük - mondta Pierre, búcsút vettünk Tom-tól, felkaptam a már lenyugodott Deliah-t majd kimentünk a rendelőbe, ahol David és Chuck izgatottan várt minket.
- Na, mi volt? - közeledünk mind a négyen a kijárat felé, ahogy egy "viszlát"-ot lehelünk a recepciós nő és a várakozók felé.
- Ha haza értünk el kell vinni állatorvoshoz minden héten egyszer.. - fordultam Chuck felé, ahogy kiléptünk az ajtón - És akkor megtartod őt, Pierre? - simogatom Deliah-t Pierre válaszára várva.
- Nincs szívem menhelyre vinni..  ezt az arcot nem lehet csak úgy ott hagyni... azaz én nem lennék rá képes - nézte mosolyogva a kutya szemét, miközben átkarolta a derekam.  A jobb karja lassan végig csúszott a csípőmön.. beleremegtem. A gondolat, hogy ott helyben leteperjem erősen megfordult a fejemben, de alig ismerjük egymást pár napja, túl korai lenne. Egy lágy csókot lehelt a homlokomra, az arcunk egy vonalban volt a másikéval. Mit sem törődve a többiek kíváncsi szemeivel, közel hajoltunk egymáshoz és az ajkunk már majdnem érintkezett, de Deliah kiugrott a kezemből.
- Héé! - szólalt fel David - Állj meg! - rohantak Chuck-kal a kiskutya után, mi Pierre-el pár másodpercig egymást néztük aztán megindult a lábunk utánuk. Megkezdődött a "kapjuk el Delaih-t" akció, az a csivava amilyen kicsi, olyan gyors.. mondjuk úgy mindenki gyors a kergetővel szemben, ha az "ellenfél" majd megfullad a röhögéstől. Jó néhány utcát futottunk utána, amikor sikerült bekerítenünk és szép Chuck el tudta kapni.
- Végre! Ne szaladj el többet! - vette át Pierre a kutyát, aki bűnbánóan nézett rá, mintha értette volna mit mondott az énekes. Közben átfutott az agyamon, hogy kéne venni Deliah-nak kutya kaját és hasonló dolgokat... na meg nem is tudom hol szállnak meg a fiúk.
- Amúgy hol szálltok meg, amíg itt vagytok? - emeltem fel a tekintetem újdonsült barátunkról, a három bolond fiúra. David tartotta most már a kölyökkutyát a karjaiban.
- Seb apjánál, megengedte, hogy nála aludjunk pár napig - válaszolt David.
- Azt hittem Seb is Montréal-ban lakik - lepődtem meg egy kicsit.
- Igen, az anyjával.. a szülei elváltak nem is olyan régen - osztja meg velem az információt kicsit kínosan Chuck.
- Ohh, értem - mondtam kicsit lehangoltabban.
- Seb és Jenna nagyon eltűnt.. - mutatott rá a tényre Pierre egy sokat mondó vigyorral.
- Jenna nem olyan - védem meg a legjobb barátnőm, bár tudtam hogy nem teljesen igaz amit mondok... de azért még se akartam kényelmetlen helyzetbe hozni őt.
- Seb meg pont, hogy képes rávenni a lányokat.. elcsábítja őket a mély, tengerkék színű csillogó szemeivel - nevet Chuck. Pierre egy puszit nyomott az arcomra, amitől szerintem elpirulhattam.
- Haver, biztos vagy te abban, hogy nem vagy homo? - fordul Chuck felé kicsit idegesen David.
- Ezt miért kaptam? - súgom Pierre-nek, bár egészen biztos vagyok benne, hogy a többiek is hallottak... de nem érdekelt.
- Meg kell indokolnom? - érinti az ajkait gyengéden most a homlokomhoz. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást, átkaroltam és a felsőtestébe temettem az enyhén elpirult arcom. Magamba szívtam az illatát ahogy ő közelebb húzott magához, ezzel még erősebben szorítottam.
- Ha abbahagytátok a nyalakodást, venni kéne kutya kaját.. biztos éhes már Deliah - hallom David frusztrált hangját, ezzel megszakította a tökéletes pillanatot. De miért lett hirtelen ilyen mérges? Elhiszem, nem lehet érdekfeszítő látvány nekik minket nézni miközben romantikázunk, de legalább ne ilyen bunkó stílusban nyilvánította volna ki a véleményét.
- Kedves vagy, Dave - nevet Chuck David vállát megveregetve.
- Na jó és merre David? - tárja szét a karját Pierre, ahogy körülnéz az utcán - Azt se tudjuk, hogy hol vagyunk, nem hogy merre van kisállat kereskedés! - világosítja fel a basszusgitárost.
- Majd én megoldom, ne parázz! - veregeti a mellkasát David és odasétált az egyik járókelőhöz. Egy idős néni volt, akiről lerítt, hogy van macskája.. az öregek szeretik a doromboló jószágokat - Elnézést, nem tudja merre van a kisállat kereskedés? - a lehető legkedvesebb hangon szólította meg. És mily meglepő, tényleg büszkélkedhetett a nő egy szőrös kis kedvenccel.
- Már hogyne tudnám kedveském! Cirmi-nek nem lenne mit ennie, ha nem járnék le minden héten egyszer oda! - mosolygott a néni, majd körülírta merre kell mennünk - ...Ha kell még valami segítség, csak szólj nekem kis fiacskám! Nagyon talpraesett legénykének tűnsz és helyes kis pofikád van! - csípi meg David arcát - De ezek a fémkarikák az arcodon furán mutatnak! Az én időmben nem volt még ilyen.. -  Pierre, Chuck és én a nevetést visszafojtva bámultuk ahogy David-et dicséri az asszony, közben ő pedig csak mosolygott, várva mikor fejezi be, ám nem tudott sokáig várni.
- Köszönöm, de nekem mennem kell... viszontlátásra! - dobott egy mosolyt az idős néni felé, majd visszarohant hozzánk, a nő pedig tovább sétált - Mi ilyen kibaszott vicces? - nézett minket komolyan, miközben már nem tudtuk visszatartani a röhögést.
- Azt hittem, hogy ott helyben rád veti magát az öreg asszonyt! - röhög Pierre szemtelenül, David pedig felhúzott szemöldökkel nézte őt.
- Az őskor óta nem dughatták meg! - fogja a hasát közben Chuck.
- Jaj hagyjátok már, csak Cirmi van neki és úgy érezte, hogy David majd betömi a tátongó űrt a szívében! - nevetek én is ironikusan, a fiúkat nézve.
- Vagy nem csak a szívében! - teszi hozzá röhögve Pierre, erre még jobban nevetni kezdtünk, még David is elmosolyodott egy pillanatra.
- Kiröhögtétek magatokat és mehetünk a kisállat kereskedésbe? - türelmetlenkedik David.
- Srácok én nem megyek... Lisa már így is aggódik - mondtam a fejemet vakarva.
- Nem lesz baj! - simogatja gyengéden a vállam Pierre, de ettől még nem gondoltam meg magam és ezt ő is látta az arckifejezésből - Rendben menj.. de hívj majd később.. amikor csak kedved lesz! - mosolyog ellenállhatatlanul és megadóan.
- Oké, sziasztok - villantok egy mosolyt a fiúk felé, Pierre-t arcon pusziltam, integettem nekik egy utolsót aztán leintettem egy taxit. Megadtam a címet a sofőrnek, majd a kocsi elindult régi otthonom felé. Az ablakon keresztül nézelődve merengtem a mai nap eseményen és hogy mennyire megváltozott a helyzet a reggeli hozzá állásomhoz képest. Túl könnyen megbocsájtottam neki, remélem nem bánom meg.. remélem nem kell még egyszer szenvednem miatta. De hogy is fájhatott ennyire, hogy másik lánnyal láttam? Miért nem tudok csak úgy túl lépni rajta? Pedig alig ismerem pár napja, még is mintha a szívembe döftek volna egy kést amikor azzal a szőkeséggel sétált ki a klubból. Van valami a hangjában, a mosolyában, az érintésében és a csókjában ami hozzá köt, valami megmagyarázhatatlan vonzalom ami nem enged elszabadulni a karjaiból. Félek beleélni magam a boldogságba, sokat csalódtam már az életben, jobb ha óvatos leszek. Mikor megérkeztünk a házhoz kifizettem a taxi sofőrt és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Mit sem sejtve beléptem az ajtón, tudtam hogy nyitva lesz és halkan becsuktam magam után. Nagyon éhesnek éreztem magam ezért a konyhába akartam menni, de a régi ismerős látványa megakadályozott ebben..