39. rész

Sziasztok! El sem tudom hinni, végre sikerült megírnom ezt a részt!:D
Apám szerencsére kijöhetett a kórházból így most már volt hangulatom írni a történetet, köszönöm a megértéseteket!:)
Nos, mivel csak egy rész van hátra, így szeretném veletek közölni, hogy LESZ 2. évad! :D Igen, jól olvastátok, már elterveztem, hogy mi lesz benne, viszont azt még nem biztosítom hogy mikor rakom ki az első részt (persze ennek a befejezése után) és hogy mekkora terjedelműre fog sikerülni. Lehet, hogy rövidebb, vagy hosszabb, de az már biztos hogy lesz :).
És itt van az utolsó előtti rész az első évadból. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :D




Nyolc hónap telt el azóta amióta Jenna visszautazott Miami-ba. Az életem teljesen megváltozott, de szerencsére jó irányba és ezzel nem csak én vagyok így. A Simple Plan az első turnéjára készülődik az éppen csak kiadott No Pads, No Helmets... Just Balls! albumukkal ami sikert aratott a fiatalok körében. Elképesztően büszke vagyok rájuk és a bátyámra is, amiért ilyen jó menedzser. A srácoknak már hivatalos weboldaluk is van, hála Patricknek (akivel ez idő alatt én is megismerkedtem, teljesen beleillik a srácok körébe), aki videózni fogja őket a turné alatt, mivel valami DVD-t akarnak készíteni róla a rajongóknak.
Most pedig gőzerővel folyt a pakolás. Nem csak nálunk hanem a srácoknál is, de én felajánlottam hogy segítek Alexnek (amilyen szétszórt tud lenni néha..).
- Izgatott vagy? - törtem meg a pakolás okozta csendet. Idáig arra fókuszáltunk hogy mindent eltegyünk neki de most már csak pár dolog volt hátra.
- Kicsit, de mindent lerendeztem a turnéval kapcsolatban, hotelszobákat foglaltam, a busz is megvan, a koncerthelyszínek tulajdonosaival is beszéltem.. - és csak sorolta, sorolta és sorolta hogy mi mindent intézett már el, de nem igazán figyeltem. Ezeket inkább magának mondja és ellenőrzi hogy mi hiányzik szóval ráhagytam.
Amíg a száját jártatta, én kihúztam a listáról amiket idáig bepakoltunk. Sajnáltam, hogy nem mehettem velük, de nem hagyhattam csak itt a házat és a munkámat. Nagyon fognak hiányozni. Teljesen egyedül leszek ebben a házban, nem tudom mit fogok csinálni. Nézzük a jó oldalát: majd elénekelgetek anélkül hogy Alex rám rontana és az orrom alá tolná a szerződést. Nem képletesen mondtam, megtörtént eset.
- Azt hiszem mindent elpakoltunk - vágtam közbe, amire egyből rám nézett.
- Minden megvan a listáról? - kérdezte hitetlenkedve ahogy fölém tornyosult (már amennyire tudott, nem sokkal magasabb) és átnézte a papíron szereplő dolgokat.
- Kétszer is átnéztem - forgattam a szemeim.
- Hát akkor már csak a laptopom - fogta meg majd azt eltette egy külön táskába - Most kéne jönnie az érzelgős pillanatnak - bámult rám, várva a reakcióm.
- Szia - integettem poker arccal amire felnevetett.
- Ennyit érek neked? - háborodott fel majd elfordult tőlem mintha sírna - Azt hittem hogy a húgom tisztel és szeret engem, de csalódnom kellett! - folytatta mindaddig amíg el nem nevettem magam és bezártam a gyilkos ölelésembe  - Most meg is akar ölni!
- Kuss te nyávogó zsiráf! - mondtam gúnyosan a magasságára utalva.
- Nyávogó zsiráf? Ez új - nevetett ahogy viszonozta az ölelést - Vigyázz magadra Manó!
- Még mindig nem értem miért hívsz Manónak, nem vagyok sokkal magasabb nálad! - értetlenkedtem, végre kibukott belőlem.
- Mert egy manó vagy és kész, ne ellenkezz - távolodott el tőlem vigyorogva.
- Jó tudni - rántottam meg vállam lágyan kuncogva - Te is vigyázz magadra - komolyodtam el.
- Abbey.. - mondta halkan, hogy jobban felhívja a figyelmem - ..azt remélem tudod hogy amire visszajövünk Pierre-re már több ezer lány rajongó fog hajtani..
- Tudom - sóhajtottam. Igazából ez a gondolat még nem is nagyon foglalkoztatott. Ha igazán szeret akkor nem csal meg. Bízok benne meg minden de.. ahj, kicsit azért félek - De nem hinném, hogy képes lenne ilyenre.. - magyaráztam neki.
- Persze, hogy nem! Én is ott leszek - mondta Alex, amire el kellett nevetnem magam. Végül is igaz. De kicsit nevetségesen hangzik hogy a bátyám felügyel rá amíg én nem vagyok ott.
- De azért nem kell folyton a sarkában lenni - próbáltam azért kicsit segíteni a helyzeten, bár valamilyen szinten megkönnyebbülés hogy Alex ott lesz.
- Nyugi, nem fogja észrevenni, de szemmel tartom - vigyorgott Alex amire én csak megrántottam a vállam.
Miután több ezerszer átellenőriztük, hogy minden megvan-e, kicipekedtünk a kint várakozó turnébuszhoz, amiben a többiek már elkészülődve várakoztak.. fura, hogy a menedzserre kell várni, de nem is a bátyám lenne :).
Bepakolt a busz csomagtartójába, miközben a srácok kijöttek elköszönni. Hajh.
- Ez az idő is eljött - szólalt meg először Jeff akinek a karjai pár másodpercen belül már megfojtani készültek - Vigyázz magadra te lány!
- Mondod ezt miközben kinyomod belőlem a szuszt! - köhögtem ki a szavakat majd a nevtéstől remegve hamar elengedett.
- Tetszik a csizmád - tettem úgy mintha teljesen új lenne számomra David lábbelije, amire elmosolyodott mikor átölelt.
- Nem is tudom kivel vettem - nevetett majd az ölelésnek Seb vetett véget, szinte kirántott David karjaiból, aki összezavarodva bámult a ritmus gitársra.
- Hiányozni fogsz - ölelt szorosan magához, amin kicsit  meglepődtem mert elég  szakított el Davidtől, de miután belesúgta a fülembe, hogy - Jenna igen-t mondott - még nagyobb döbbenet ült ki az arcomra és úgy is maradtam miután elengedett.  Tudtam, hogy erre készül elvégre elmentem vele gyűrűt venni.. mindezt Jen tudta nélkül (eszméletlenül nehéz volt titokban tartani). Csodálkoztam, hogy a Jenna még mindig nem hívott fel azóta, de valószínűleg próbálja felfogni a tudatát annak, hogy mostantól menyasszony. Vagy az is lehet, hogy megint kikapcsolva hagytam a telefonom.. basszus, ha elbúcsúztak meg kéne néznem! Egy kisebb felsikítás után (aminek a srácok nem hiszem hogy nagyon örültek) újra magamhoz öleltem a legjobb barátnőm vőlegényét.
- Gratulálok! - súgtam a fülébe - De a srácoknak miért nem mondod el?
- Akkor akarom amint oda érünk az első hotelbe, a buszon közel sem lenne olyan jó az ünnepelés, mint ott ahol kiszolgálnak minket.. meg aztán takarítani kéne.. - nevetett halkan Seb, de pár pillanat alatt már Chuck ölelt magához.
- Pierre néz? - kérdezte hirtelen a dobos, halkan hogy csak én halljam.
- Igen, miért? - értetlenkedtem, de csak még szorosabban ölelt magához. Esküszöm, ma mindenki meg akar fojtani! - Gonosz vagy - kuncogtam.
- Most már én jövök! - nyavalygott Pierre Chuck mögött, de nem mozdult és én se, mert kíváncsi voltam Pierre reakciójára - Chuck! - ütögette a vállát, tudatva vele hogy ez már sok volt.
- Ezt azért mert megetted az utolsó vanília fagyit! - nevetett fel Chuck.
- Annyira gyerekesek vagytok - forgattam a szemeim, eközben pedig Pierre átment arra az oldalra ahol Chuck feje volt és adott neki egy játékos pofont, de vigyázott de hogy engem ne érjen. Pár másodperc elteltével arra lettem figyelmes hogy ezek már egymást ütögetik.
- Ebből kimaradok - csusszantam ki az ölelésből majd elkezdtek játékosan verekedni. Vicces látvány volt az már biztos, de több hónapra elutaznak és nem volt kedvem most ezt nézegetni miközben kihasználhatnánk az utolsó pár percet amíg együtt lehetünk.
- Srácok, mindjárt indulnunk kell.. - szólalt meg Seb vigyorogva ahogy Pierre eltalálta Chuck arcát majd vissza is kapta, de Pierre utána egyből iderohant hozzám, felkapott a levegőbe és megpörgetett, ami szintén sikeresen megnevettett.
- Hiányozni fogsz - csókolt meg szenvedélyesen. Nehéz lesz kibírni az ilyen csókok nélkül több hónapig.. de muszáj lesz, én vállalkoztam erre és nem akarom őt visszatartani az álmától.
- Te is nekem, de amikor tudok meglátogatlak - karoltam át a nyakát még egy csók reményében amit meg is kaptam egyből. Nem akartam elengedni. Bárcsak meg tudtam volna fagyasztani az időt és úgy maradni örökké, de persze tudtam hogy ez nem lehetséges... sajnos.
- Gyere Rómeo, oda kell érnünk időben az ELSŐ NAGY KONCERTÜNKRE - vigyorgott boldogan Jeff, meg is értem.
- Menj csak, de vigyázzatok magatokra - pusziltam meg utoljára és igyekeztem bátorítani a mosolyommal viszont belül közben majd meghasadt a szívem. De vele ezt nem akartam tudatni.
- Te is! Legyél fent skype-on amikor csak tudsz és beszélünk, szeretlek! - integetett a busz lépcsőjéről.
 - Én is téged - mosolyogtam magamnak a szavakon, pár hónapja mondtuk ki egymásnak először, de még most is melengető érzést ad amikor hallom tőle.
- Szia Manó, majd beszélünk mi is, vigyázz a házra - ment fel a buszra Alex is.
- Oké, szóval magamra ne, de a házra igen, kössz - vágtam vissza szemrehányóan, de tudtam hogy nem gondolja komolyan mert elvigyorodott.
- Na de tényleg, vigyázz magadra, szia - intett vissza utoljára.
- Sziasztok, sok szerencsét! - integettem nekik az ablakon keresztül ahogy a turnébusz kisiklott az utcánkból. Egy hatalmas sóhaj után bementem a házba és körülnéztem. Csend van. Ehhez hozzá kell még szoknom.
Eszembe jutott, hogy be kéne kapcsolnom a telefonom, valószínűleg az őrültbe kergettem Jennát.
És jól gondoltam, 54(!) nem fogadott hívás, mindegyik Jenna.. legalább mára megvan a programom.